Erős Vár, 1938 (8. évfolyam, 11-12. szám)
1938-11-01 / 11. szám
1938. november hó “ERŐS VÁR” Ötödik oldal gyen már az övé, hanem egészen az Istené — akkor tiz hivő közül nyolcnak becsukódik a pénztárcája. EZÉRT kell a papnak KÉRNI. Nem azért, mert jól esik neki. Ünnepélyesen magyar evangélikus hittestvéreim tudomására hozom, hogy a papnak nincs nagyobb gyötrelem, fájdalom, szégyen és megaláztatás, mint mikor KÉRNI KELL AZOKTÓL, AKIK NEM ADNAK MAGUKTÓL! íme, Isten igéje ezeket mondja az Istenországának javára való adakozásról: “Tőled van minden és amiket a te kezedből vettünk, azokat adjuk most Néked!” (I. Kron. 19,14.) “Tiszteld az Urat... a te egész jövedelmed zsengéjéből.” (Példabeszédek 3,9.) “Adjatok, néktek is adatik: jó mértéket, ínegnyomottat, megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. MERT AZZAL A MÉRTÉKKEL MÉRNEK NEKTEK, AMELLYEL TI MÉRTEK.” (Lukács 6,38.) “Aki szűkén vet, szűkén is arat és aki bőven vet, bőven is arat. Kiki, amint eltökélte szivében, NEM SZOMORÚSÁGBÓL VAGY KÉNYTELENSÉGBÖL, MERT A JÓKEDVŰ ADAKOZÓT SZERETI AZ ISTEN.” (II. Korinthus 9,6-7.) “A hétnek első napján mindenitek tegyen félre magánál, amit sikerült összegyűjtenie.” I. Korinthus 16,2.) E szentirási kijelentések közük velünk ISTEN AKARATÁT az Egyetemes Egyház munkájára való adakozásról. Sokan csodálkoznak ma azon, hogy az Egyháznak olyan gyenge befolyása van az emberekre és korunkra. Mi nem azon csodálkozunk. Hanem azon, hogy a Krisztus Egyháza, még mindig oly csodálatos dolgokat tud cselekedni, mikor a hívek tekintélyes része kevesebbet áldoz Isten országának dolgaira, mint pálinkára, dohányra vagy “számokra.” Ébredjünk fel Testvérek! A világ züllése, romlása, csődje világosan megmutatja, hogy az Evangéliumra szükség van. Hálaadás napján kezdjünk uj HÁLÁS ÉLETET úgy, hogy Istennek — a mi templomunkon és az Egyetemes Egyházon keresztül — ÖNKÉNT, ÖRÖMEST ÉS BŐKEZŰEN ADUNK ABBÓL, AMIT ISTEN ADOTT! GYERMEK ROVAT Szerkeszti: RETTMANN FARKASNÉ AKIK TEMPLOMBA NEM JÁRNAK VASÁRNAP VOLT. A ragyogó égből szikrázva sütött a nap. Jancsi és édesapja hazaértek a templomból. A madarak csicseregtek és langyos szellő szárnyain hintáztak a virágok; hát ebéd előtt még egy kicsit kiültek a kertbe. Ekkor szólalt meg Jancsi: “Apukám, a Feri bácsi mért nem jön soha a templomba? Nem tudja ő a harmadik parancsolatot ?” “Dehogy nem tudja — felelt az apja — hiszen tanulta ő is kisfiú korában. De az a baj, hogy sok minden mást is megtanult és most már azt hiszi, hogy ő olyan okos, hogy nem kell templomba se járnia.” “De apukám — szólt Jancsi — hszen az Ur Jézus is nagyon okos volt, mégis úgy tanultuk, hogy mindig ment a templomba.” “Hát persze — magyarázta az apja — nem is az a baj, hogy a Feri bácsi nagyon okos, hanem az, hogy ő ezt hiszi magáról. Neki nem önmagában kellene hinnie, hanem a Krisztusban. De ezt nem teszi.” “De hiszen ez borzasztó — rémüldözött Jancsi -—• hiszen akkor a Feri bácsi nem mehet a menyországba! Nem is kellene nekünk többet hozzájuk menni, se vele beszélni.” “Nem kisfiam — mondta erre az apja — hiszen épp azért megyünk hozzá, mert ő egy elveszett ember, az Ur Jézusnak egy elveszett báránya. És az Ur Jézus azt mondta, hogy ő azért jött, hogy megkeresse azt, ami elveszett. Nekünk is azt kell tennünk, hogy visszavezetsük őhozzá azt, aki eltévedt. Azért akarja az
