Erős Vár, 1935 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1935-06-01 / 6-7. szám
6-ik oldal. ERÓS VÁR 1935, Junius-Julius. Néhány szó a katolicizmus és protestanizmus viszonyáról. A katolicizmus és protestantizmus fogalmai és erőviszonyai a megváltozott szellemi világkép következtében uj tisztázásra szorulnak. Szükséges minél többet beszélnünk és gondolkoznunk arról, hogy milyen szerepet játszanak az egyelőre még nem tiszta témájú és homályos célú mai színjátékokban, és milyen erőmennyiséget tudnak szállítani a kibontakozáshoz. — Az élet anyagi síkján a katolicizmus tökéletes hatalmi szervezet. Amit a köztársasági és császári Róma zseniális jogászai egy ezred év alatt megalkottak, s ami ezt a “péktek falá”-tól az Eufrátesig, a germán sánctól a Szaharáig elterülő, félszáz tartományból álló, ezerszinü roppant birodalmat a külső és belső feszitő erők ellenére is oly sokáig összetartotta, azt a pápai Róma szinte maradéktalanul átvette. Tökéletes építmény ez a szervezet. A csúcsa a Szentszék. Minden szál a pápa kezébe fut össze. Ő irányítja a falusi plébános magatartását, parancsára mártírhalált hal a mexikói páter és belép a csekába az álruhás, álneves orosz misszionárius. Kemény acélabroncs ez a szervezet, megvédi a katolicizmust a széthullástól. Elsőrendű lehetőséget nyújt ez a szervezet a harcra. Ma nagyszerű küzdelmet viv a katolicizmus. Amint ők mondják: harcol a racionalizmusból, liberalizmusból, kapitalizmusból, bolsevizmusból szövődött világeretnekség ellen. Harcol Berlinben, Párizsban, Spanyolországban, Mexikóban, Szibériában, Kínában. S ha ezerszer legyőzik, ezerszer újra kezdi a harcot. Az élet szellemi síkján a katolicizmus aktuális és szimpatikus világnézet, mert a közösség gondolatán épült fel. Nagyon banális megállapítás az, hogy a történelem fázis-változatai többnyire az individualizmus és kollektivizmus erőjátékának eredményei. A feszültség, mely bennünk rejlik, ma az élet minden síkján vulkáni kitöréseket okoz, s az igy kialakuló uj felszíni formák a kollektivizmus érvényesülését mutatják. A közösség fölénybe került az egyénnel szemben, akit már nem mint egyéniséget, hanem mint egységet bírál el, mint a faj, társadalmi osztály, párt vagy szakszervezet egységét. Természetes, hogy ez a tény kedvez annak a katolicizmusnak, mely szerzetesi életideált hirdet, feltétlen meghajlást követel, uniformizált lelkeket termel és a Prohászkákat mindig elnémítja. S hogy ebben a tekintetben a katolicizmus nem elégszik meg a tétlen szemlélődéssel és a kedvező történelmi helyzet felett való puszta örvendezéssel, mutatja az a tény, hogy megalkotta a maga uj gazdasági és társadalmi rendjét, a keresztényszocializmust, és ezt a kapitalizmus és bolsevizmus között csodálatosan ügyes logokai manőverezéssel tudja céljai felé kormányozni. Végül az életnek azon a síkján, amelyet ők “transcendens”-nek vagy “metafizikai”-nak neveznek, a katolicizmus vallás is. Van benne valami a keresztyénségből is, de a régi és mai pogányság óriási készletét is magában hordozza. A katolicizmus a keresztyénség “mahajánája”, nagyszskere, mely vaskerekével végig gördült a századokon, és rakománya ugyanolyan mértékben növekedett, ahogyan a katolikus keresztyénség terjedt a világon. Ahogy régen hajlandó volt megalkudni a román, germán, szláv és magyar népekkel, s ah:gy azok régi pogányságának elemeit hajlandó volt szervesen magába olvasztani, úgy szedi fel magába ma is a missziói területeken az indián szellemeket vagy néger fétiseket. Egyetemes vallás a katolicizmus. Nem olyan értelemben ugyan, ahogy ők gondolják, mikor az “una sancta ecciesia”-n kívül semmi jót és semmiféle protestáns keresztyénséget nem hajlandók elismerni, hanem olyan értelemben, hogy minden és mindenki belefér. Belefér és beleilleszkedhetik az aszkéta szerzetes és a monoklis világfi, a szociális programmot, földosztást, telepititést, hitbizományi reformot hirdető “fiatalkatolikus” és a merev feudális őrgróf, a bölcs Apponyi és a tudatlan busman, Sigrid Undset és az imamormoló nénike, a misztikus Mauriac és az intellektüel Franz Werfel, a sima mosolyu jezsuita és a mezítlábas karthauzi. Felszínes ítélet szerint a sokszínű protestantizmussal szemben a katolicizmus egységes, mert Rió de Janeiróban éppen olyan a mise, mint Singapóreban, a tanyai iskolában éppen olyan, mint a Szent Péter templomban. A helyzet azonban az, hogy az egységes külső alatt a katolicizmus százrétü és arcú. Keresztyénségnek, pogányságnak, babonának, szentségnek, spiritualizmusnak, materializmusnak, önzésnek, szeretetnek, alázatnak gőgnek, arisztokráciának, demokráciának atomjaiból kozmikus méretű lombikban öszszekcmbinált, bonyolult képletü vegyülete a katolicizmus ; egy hol rugalmas, hol kemény, hol sötét, hol csillogó ötvözet acélból, aranyból, ólomból és salakból. Nemcsak babona, nemcsak “sötét reakció”, nemcsak tömjénfüstös kultusz, hanem ezek mögött, de ezekkel együtt misztikus elmélyedés és keményen feszülő aktivitás, szociális segítés és szent lélekmentés is Vallási jellemzéséhez hozzátartozik még az is hogy minden megalkuvó hajlandósága és egyetemes receptív képessége ellénére is roppant fanatikus. Évszázadokon keresztül hordozza, hirdeti és éli az egyedül-üdvözitőség eszméjét. Ezzel a tétellel, hogy a katolikus egyházon belül mindenki üdvözül, s igy az egyház nem más, mint üdvösségbiztositó intézmény, nagyon kényelmes keresztyénséget propagál a katolicizmus. Lel
