Erős Vár, 1935 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1935-04-01 / 4. szám
/ 4-ik oldal. KRÓS VÁR 1931 Április. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lön azoknak, akik elaludtak. I. Kor. 15. 20. v. Nagy Lutherünk borús pillanataiban hangoztatta : Krisztus feltámadott és ha nem támadt volna fel, egy pillanatig sem kívánnék élni. De Ő feltámadott!.... A kételyekkel, a kisértésekkel szemben folytatott lelki tusák közben nem egyszer rajzolta oda krétával erőteljes vonásaival dolgozóasztalára: Ő feltámadott... feltámadott! Jól tudta, hogy a húsvéti tény a keresztyén hit egyik legsarkolatosabb pontja. Sőt az a pont, melyen eldől, hogy egyáltalán van-e hitednek értelme. Pál apostol félreérthetetlenül megírja a korinthusiaknak: “Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek!” Igen, ’ teljesen hiábavaló, értelmetlen és haszontalan. Sőt szomorúan nevetséges, erőtlen és gyámoltalan. Jól kell tudnunk, keresztyénségről, keresztyén hitről valóban csak ott lehet szó, ahol diadalmasan felharsan a boldog bizonyosság: Krisztus feltámadott! E nélkül nincs keresztyénség, de nincs nagyhét, nincs nagypéntek, nincs husvét. Mert a nagyhét és nagypéntek is úgy együvé tartozik husvéttal, mint a tűz lángjában a meleg és fény. Ugyan mit ünnepel nagypénteken husvét nélkül az ember? Egy ártatlan ember halálát, szörnyű kivégzését? Milliók haltak meg ártatlanul szörnyű halállal és nincs nagypéntekjük! Próféták, kiknek lelke a Krisztus égő fáklyája volt, testüket is szívesen máglyára adták Őérette — és nincs* nagypéntekjük. Nagypéntekje és husvétja csak annak az Egynek van, aki mindent elszenvedett miértünk, még4a halált is, de aki fel is támadott értünk. Bűn zsoldja a halál, de Ö legyőzte a bűnt és a halált is. De nemcsak a szenvedése s a golgothai kereszt által. A kereszt a megváltás jele, a diadal koronája a husvété: Ő feltámadott! Vedd el a nagypéntektől a húsvéti bizonyosságot, mi marad? Egy sötét, fekete szégyenfolt az igazságszolgáltatás történetében, amely fölött az érzelmesebbek könnyet ejtenek, a közönyösek pedig válvonogatva mennek el mellette! Vedd el hitedből a húsvéti tény bizonyosságát, mi marad? Szép tanítások és nemes igyekezetek végén egy fekete pont integet: a sirdomb. Érdemes ezért hinni és érdemes ezért élni?! Nem bizony, akkor jobb a “minden mindegy!” Ámde Krisztus feltámadott! Oh milyen hatalmas hittel, milyen diadalmas bizonyossággal áll ott az az ember, hogy hirdesse: minden, minden hiábavaló lenne ezen a világon, nem lenne más, mint zokszóval elegyített sok-sok hűhó semmiért. Ámde Krisztus feltámadott! . . . Érzed-e, hogyan árad belőle az erő, a diadal?! Fogd meg kezét, hadd vezessen, — elvezet a nyitott sirhoz a húsvéti napsugárban; halld szavát, hadd kisérjen, — elkísér az életalkonyig, hogy mindvégig erőt adjon. Óh milyen meleggé lesz a zengő szava: azokról szól, akik elaludtak. Elaludtak! Hol van, óh halál, hatalmad!? Boldog, aíkinek van húsvéti hite, mert az tudja, Krisztus azért halt meg és támadott fel, hogy
