Erős Vár, 1935 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1935-02-01 / 2. szám

'4-ik oldal. ERŐS VÁR 1935. Február1 A színt Oszaka Irta LAGERLÖF ZELMA (Folytatás és vége) “Mikor a pásztor, aki nagyon hirtelen hangú, rossz ember volt mindezt meglátta, csodálkozva kérdezte önmagától: — Micsoda éjszaka lehet ez, amelyen a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a lándzsa nem öl, a tűz nem1 éget? — Visz­­szahivta az idegent és mondta neki: — Micsoda éjszaka ez a mai? És hogy van az, hogy dolog kö­­nyöriiletességet mutat irántad? Mire igy szólt az ember: — Ezt én nem tu­dom neked megmondani, ha magadtól rá nem jösz. — És útjára akart menni, hogy minél hama­rabb tüzet rakhasson, mely mellett feleségét meg gyermekét melengethesse. De a pásztor arra gondolt, hogy nem akarja teljesen elveszteni szem elől ezt az embert, amig meg nem tudja, hogy mit jelentsen mindez. Fel­kelt és követte addig, amig csak el nem jutottak az idegen lakásáig. Ekkor látta a pásztor, hogy az embernek még kunyhója sincs, amelyben meghúzódhatna. Felesé­ge és gyermeke egy kopár sziklabarlangban fek­szik, melynek csak csupasz, hideg kőfalai vannak. És a pásztor azt gondolta, hogy szegény, ártatlan kisded talán megfagy és meghal ebben a barlang­ban és bárha keményszívű ember volt, őt is meg­indította ez a nyomor. Azon gondolkozott, hogyan tudna segíteni a gyermeken. Levette válláról a ta­risznyát és egy puha, fehér juhbőrt szedett ki be­lőle, azt odaadta az idegen embernek és meghagy­ta neki, hogy a kicsikét abba csavarja bele. De ugyanakkor, mikor ő is könyörületességet mutatott, hirtelen megnyiltak szemei, és olyat lá­tott, amit előbb nem vett észre, és olyat hallott, ami eddig nem jutott el füleihez. Látta, hogy egy egész sereg kicsike, ezüst szárnyú angyal között áll, kik körbe fonódtak kö­rülötte. Minden angyal hárfát tartott a kezében és ujjongó hangon énekelte, hogy ezen az éjszakán született meg Ő, ki az egész világot meg fogja vál­tani bűneitől. És most már megértette a pásztor, hogy az élettelen tárgyak is mért örvendtek olyan nagyon ezen az éjszakán, hogy senkit sem tudtak volna megbántani. De nemcsak a pásztor körül tolongtak az an­gyalkák: Bárhová nézett, mindenütt látta őket. Ott ültek a sziklamarlangban és kinn a hegyeken, de az égbolt alatt is ide-oda röpködtek. Nagy ra­jokban közeledtek az utakon és ha a szikla elé ér­tek, megálltak, hogy egy pillantást vessenek a kisdedre. Ujjongás és öröm, dal és játék volt minden­felé és a pásztornak, ki mindezt meglátta a sötét éjszakában, melyben különben nem látott volna semmit, öröm töltötte meg szivét, azért a világos­ságért, mely lelkében gyűlt, és leborult, hogy Is­tent dicsérje.” Mikor a nagyanya eddig jutott, sóhajtott és mondta: — De amit a pásztor látott, azt mi is láthat­nék, mert az angyalok minden karácsonyestén ott röpködnek az ég alatt, de a mi szemeink nem nyíl­tak meg és mi nem tudjuk őket felismerni. (Folytatás a 9-ik oldalon.) A MI BÖJTÜNK Az evangélikus egyháznak nincsenek külön előirásai a böjti időszakra. Mint ahogyan az evangélikus egyház általában jobban szeret lé lekkel dolgozni, mint előírásokkal, belső hatá­sokkal, mint külső szabályokkal. — Az evangé­likus egyház nem szól bele böjtben sem h’veinek az étrendjébe, abban a meggyőződésben, hogy sohasem az fertőztette meg az embert, arai be­ment, hanem ami kijött a száján. És mégis — nekünk is van böjtünk. A mi böjtünk egy nagy EMLÉKEZÉS Egy mérhetetlen ártatlan szenvedésre, amelynek ke­resztje alatt példanélküli türelemmel járt Vala­ki — az Isten hozzánk küldött büntelen gyerme­ke. Erre. a nagy szenvedésre való emlékezés iga­­zabb böjti komolyságra hangol minket mint akármilyen külső előirásck ránkerőltetése. A bi böjtünk egy megdöbbentő LELEP­LEZÉS. Ahogy emlékezünk a Krisztus szenve déseire, szivén üt a gondolat: “Én vagyok az oka a böjtnek.” Miattam zuhant kereszt az Isten Fia vállára, mert ember vagyok én is; eredet —, vér — és bünközösségben vagyok azokkal, akik őt megölték s az a gonoszság amely azokat gyilko­sokká tette, nekem is minden porcikámcn ur. Ha valaki ezt önmagára nézve meglátta, minden hamvazkozásnál őszintébb bünbánatba öltözkö­dik a lelke. A mi böjtünk egy boldog FELFEDEZÉS. Valami csodálatos átmelegedéstől dobog fel a szivünk: “Érettem volt böjtje, könnyje, kálvá­riája, keresztje, golgothája a Krisztusnak.” Minden azért történt hogy én a kárhozat szélén támolygó, haláljegyes lélek, sokmillió veszendő társammal együtt — élhessek, boldogan, ö ökké! A mi böjtünk értelme ez: emlékezésünk multba­­néző szemével, bünbánatunk tisztító könnyén át meglátni a — kegyelmet. Evangélikus testvér, — itt a böjt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom