Erős Vár, 1935 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1935-02-01 / 2. szám
'4-ik oldal. ERŐS VÁR 1935. Február1 A színt Oszaka Irta LAGERLÖF ZELMA (Folytatás és vége) “Mikor a pásztor, aki nagyon hirtelen hangú, rossz ember volt mindezt meglátta, csodálkozva kérdezte önmagától: — Micsoda éjszaka lehet ez, amelyen a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a lándzsa nem öl, a tűz nem1 éget? — Viszszahivta az idegent és mondta neki: — Micsoda éjszaka ez a mai? És hogy van az, hogy dolog könyöriiletességet mutat irántad? Mire igy szólt az ember: — Ezt én nem tudom neked megmondani, ha magadtól rá nem jösz. — És útjára akart menni, hogy minél hamarabb tüzet rakhasson, mely mellett feleségét meg gyermekét melengethesse. De a pásztor arra gondolt, hogy nem akarja teljesen elveszteni szem elől ezt az embert, amig meg nem tudja, hogy mit jelentsen mindez. Felkelt és követte addig, amig csak el nem jutottak az idegen lakásáig. Ekkor látta a pásztor, hogy az embernek még kunyhója sincs, amelyben meghúzódhatna. Felesége és gyermeke egy kopár sziklabarlangban fekszik, melynek csak csupasz, hideg kőfalai vannak. És a pásztor azt gondolta, hogy szegény, ártatlan kisded talán megfagy és meghal ebben a barlangban és bárha keményszívű ember volt, őt is megindította ez a nyomor. Azon gondolkozott, hogyan tudna segíteni a gyermeken. Levette válláról a tarisznyát és egy puha, fehér juhbőrt szedett ki belőle, azt odaadta az idegen embernek és meghagyta neki, hogy a kicsikét abba csavarja bele. De ugyanakkor, mikor ő is könyörületességet mutatott, hirtelen megnyiltak szemei, és olyat látott, amit előbb nem vett észre, és olyat hallott, ami eddig nem jutott el füleihez. Látta, hogy egy egész sereg kicsike, ezüst szárnyú angyal között áll, kik körbe fonódtak körülötte. Minden angyal hárfát tartott a kezében és ujjongó hangon énekelte, hogy ezen az éjszakán született meg Ő, ki az egész világot meg fogja váltani bűneitől. És most már megértette a pásztor, hogy az élettelen tárgyak is mért örvendtek olyan nagyon ezen az éjszakán, hogy senkit sem tudtak volna megbántani. De nemcsak a pásztor körül tolongtak az angyalkák: Bárhová nézett, mindenütt látta őket. Ott ültek a sziklamarlangban és kinn a hegyeken, de az égbolt alatt is ide-oda röpködtek. Nagy rajokban közeledtek az utakon és ha a szikla elé értek, megálltak, hogy egy pillantást vessenek a kisdedre. Ujjongás és öröm, dal és játék volt mindenfelé és a pásztornak, ki mindezt meglátta a sötét éjszakában, melyben különben nem látott volna semmit, öröm töltötte meg szivét, azért a világosságért, mely lelkében gyűlt, és leborult, hogy Istent dicsérje.” Mikor a nagyanya eddig jutott, sóhajtott és mondta: — De amit a pásztor látott, azt mi is láthatnék, mert az angyalok minden karácsonyestén ott röpködnek az ég alatt, de a mi szemeink nem nyíltak meg és mi nem tudjuk őket felismerni. (Folytatás a 9-ik oldalon.) A MI BÖJTÜNK Az evangélikus egyháznak nincsenek külön előirásai a böjti időszakra. Mint ahogyan az evangélikus egyház általában jobban szeret lé lekkel dolgozni, mint előírásokkal, belső hatásokkal, mint külső szabályokkal. — Az evangélikus egyház nem szól bele böjtben sem h’veinek az étrendjébe, abban a meggyőződésben, hogy sohasem az fertőztette meg az embert, arai bement, hanem ami kijött a száján. És mégis — nekünk is van böjtünk. A mi böjtünk egy nagy EMLÉKEZÉS Egy mérhetetlen ártatlan szenvedésre, amelynek keresztje alatt példanélküli türelemmel járt Valaki — az Isten hozzánk küldött büntelen gyermeke. Erre. a nagy szenvedésre való emlékezés igazabb böjti komolyságra hangol minket mint akármilyen külső előirásck ránkerőltetése. A bi böjtünk egy megdöbbentő LELEPLEZÉS. Ahogy emlékezünk a Krisztus szenve déseire, szivén üt a gondolat: “Én vagyok az oka a böjtnek.” Miattam zuhant kereszt az Isten Fia vállára, mert ember vagyok én is; eredet —, vér — és bünközösségben vagyok azokkal, akik őt megölték s az a gonoszság amely azokat gyilkosokká tette, nekem is minden porcikámcn ur. Ha valaki ezt önmagára nézve meglátta, minden hamvazkozásnál őszintébb bünbánatba öltözködik a lelke. A mi böjtünk egy boldog FELFEDEZÉS. Valami csodálatos átmelegedéstől dobog fel a szivünk: “Érettem volt böjtje, könnyje, kálváriája, keresztje, golgothája a Krisztusnak.” Minden azért történt hogy én a kárhozat szélén támolygó, haláljegyes lélek, sokmillió veszendő társammal együtt — élhessek, boldogan, ö ökké! A mi böjtünk értelme ez: emlékezésünk multbanéző szemével, bünbánatunk tisztító könnyén át meglátni a — kegyelmet. Evangélikus testvér, — itt a böjt!
