Erős Vár, 1934 (4. évfolyam, 7-15. szám)
1934-05-01 / 8. szám
1934. Május. 7-ik oldal. EROS VAR I 1 Azon a jeruzsálemi pünkösdi ünnepen sebesen zugó szélnek zendülése közepette kettős tüzes nyelvek alakjában szállott alá a mennyei világból a Lélek, az isteni Szentlélek. Nem a külsőségekben van a lényeg. Nem a füleket megütő zugás, mely a tanítványok gyülekező helyét betöltötte, nem a szemeket kápráztató villanás, mely a lángnyelvek alászállását kisérte, az a csoda, amellyel uj szakasz kezdődik az emberiség történetében. — A pünkösd annak a tűznek a kigyulását hirdeti, amely a világban fényt terjeszt és meleget áraszt mindenütt, ahol emberi lelkek engedelmes eszközeivé, munka<és hatásterületévé válnak, az isteni Léleknek. Ezért ünnepelünk ma is pünkösdöt és azért könyörgünk ma is összetett kezekkel uj pünkösdért, meg-megujuló pünkösdért. Nem a szélzendülés és a tüzjelenés csodájáért, hanem azért az uj életért, amely az isteni Szentlélek égi tüzének érintése alatt csírázik ki, borul virágba és terem drága gyümölcsöt. De nagy szüksége is van ma a világnak annak a léleknek a tüzére, akiről az apostol az mondja, hogy nem félelemnek, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Lelke! (2. Tim. 1, 7.) Ha valaki a mai kor életének belső képét akarja megrajzolni, akkor nem teljes ez a kép, ha hiányzik belőle a csüggedésnek, a félelemnek vonása. A csapások, amelyek a közelmúltban szinte szakadatlan egymásutánban reánkzudultak, alaposan megrendítették a biztonságnak azt az érzését, amelybe előbbi nemzedékek ringatták magukat. A tanácstalanság, amely a vezetőférfiak kapkodó mentési kísérleteiben minden nagyhangú szólam-áradat ellenére is vésztjóslóan megnyilatkozik, újra és újra táplálni látszik a szorongást, amely a sivár ma után még sivárabb holnapot vár. Soha annyi rémhír nem remegtette meg a sziveket, mint napjainkban. Hogy szárnyra bocsájtják ezeket, ebben van része az emberi gonoszságnak is. De hogy egyáltalában szárnyrakelhetnek és hitelre találnak, annak legmélyebb oka mégis csak a félelem, amely a lelkek mélyén gubbaszt és megöl reménységet, megbénít tetterőt, lendületes akarást. Ezzel a csüggetegséggel szemben emberi erőfeszítés csak múló -eredményeket érhet el. Emberi erőnél diadalmasabb erőre van szükség! Az erőnek isteni Lelkére van szükség, hogy füzével belevilágítson a félelem áléit erőtlenségének sötétségébe és meggyujtsa a hitnek lobogó szövétnekét, amely Isten bölcs gondviselésébe és szeretetébe veti bizodalmát. Ahol pünkösdöt érnek meg a lelkek, ott legyenek a gongok még oly nyomasztóak, ott lássák a jövő még oly reménytelennek, a Lélek erejével felvértezett szív megtalálja az istenbe vetett rendületlen hitben azt a támaszt, amely szívós kitartásra acélozza meg. A mai kor az önzés korszaka is. Hiába kürtöltetnek maguk előtt a nyomorenyhitő akciók. Nézd a nemzetek politikáját! Kiált benne az önzés, amely mit sem bánja, ha a szomszédban sorban szedi áldozatait az éhség borzasztó réme, — csak ne lépje át a saját határokat! Nézd az egyes társadalmi osztályokat! Hogy emel közöttünk válaszfalakat a gőg és hiúság, az irigység és gyűlölet! Sokat beszélnek ellentétek kiegyenlítéséről és értik alatta az ellentétek eltolását. Akik fönt vannak, nem akarnak leszállni, akik lent vannak, csak azért akarnak felemelkedni, hogy ők hágjanak azok nyakára, akiket sikerül maguk alá tiporni. Hogy egy szinten találkozzanak, azt nem engedi az önzés, amely vagy azonos a fagyos közönnyel, vagy tombol ijesztő gyűlöletben. Nézd az egyes embereket! Elkerülik a nyomort, hogy ne zavarja nyugalmukat a kellemetlen látvány, ne hasítson fülükbe a szenvedők sikolya, eszelős panasza. Alamizsnafillérekkel váltják meg nyomorenyhitő kötelezettségüket, amelyek fagyasztják a tenyeret, amelybe hullanak, mert nem tapad hozzájuk részvét, nem sugároznak ki szeretetet. — Nem is lesz szociális a mai kor minden szociális reformtevékenység és minden társadalmi jótékonykodás ellenére sem mindaddig, amig széles körben pünkösdöt nem élnek át a lelkek. Nem egyenlítődnek ki az ellentétek nemzetek, társadalmi osztályok, ember és ember között mindaddig, mig a Lélek indítására el nem indulnak és meg nem érkeznek Istenhez, mig a Lélek abban a felismerésben, hogy Istene és egyformán szereti minden gyermekét és egyformán szeretetet követel minden gyermekétől, meg nem gyújtja a szivekben a szeretetnek lángtengerét. A mai kor vonásaihoz végül hozzátartozik az érzéki élvezetekben való tobzódás, a mámor is. Mintha csak egyre jobban feledésbe menne, hogy az embernek lelke is van, amelynek éltető eleme a tisztaság és felszabadulna minden aljas ösztön, amely a bukott testiségben lappang. Az emberi szellem isteadta tehetségeit is megfertőzte az érzékek éhsége és megdöbbentő módon állanak ennek csillapításának szolgálatába. Az irodalom nagy területein szennyes ár csap át, képekben és szobrokban testet ölt a szemérmetlenség, a bűnös vért korbácsolják és pezsditik a megtébolyodott tánczene forró lüktető ütemei. Az érzékek mámora, amely orgiákat rendez a mulatóhelyeken és megmeggyalázza a családi élet szentélyeit is, összefügg korunk előbb említett vonásaival. A belső szorongás, a fejek felett lebegő Damokles-kard rémétől való rettegés a sátáni intelem igézete alá kerül: “Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!’’ és
