Erős Vár, 1932 (2. évfolyam, 1-7. szám)
1932-05-15 / 5. szám
ERŐS VÁR 1932 Május 15. 6 lésén a lelkész mozgó-képeik kíséretében mutatta be Budapest nevezetesebb épületeit. — A múlt hónap folyamán az egylet egy jól sikerült Bingó- Partyt rendezett. —• Szomorú szivvel helyezte az emlékezés koszorúját az Oltár Egylet Özv. Ladiszlaudesz Lajosné ravatalára, aki az egylet legidősebb tagja volt. Legyen nyugodalma csendes. — Az egylet vezetősége szeretettel kéri a tagokat a haláleseti egy dollárok befizetésére. Szíveskedjen minden tag Üveges Pálnénak átszolgáltatrii az összeget. A Tabitha Biblia Kör két múlt gyűlését Ifj. Molnár József és Molnár Béla otthonaiban tartotta. — A Kör május 8-án vacsorát adott az édes anya tiszteletére, melynek tiszta jövedelmét az egyháznak szolgáltatták át. A Luther Márton Ifjúsági Egylet havi gyűlésén a lelkész egy moziképes előadást tartott Budapestről. Az ezt megelőző gyűlésen Molnár Zoltán és Turcsányi Gyula előadók vezetésével vita est volt az ifjúság egyházi kötelességeiről. Az egylet 'énekkara úgy Anyák Napján, mint Pünkösdkor énekeket adott elő. A Vasárnapi Iskola növendékei Kozma Margit és Turcsányi Gyula tanítónők vezetése mellett szép programot adtak elő Anyák Napján tartott vacsorán. Szerepeltek: Kozma Margit, Üveges Elemér, Beniczky Rudolf, Holéczy Margit, Holéczy Sándor, Kardos Kálmán, Szakái Margit, Szakái Sándor, Szakái Eleonora, Mavrodis Teddy, Üveges Rózsa, Üveges Zoltán, Molnár Béla, Mavródis Kató, Kozma István, Molnár Edward, Diszpiter Paulinka, Kovács Bözsi, Betty és Julia deAngelico, Diszpiter Zsuzsika és Kozma Kató. BUFFALO, N. Y. Tájékoztató. Istentisztelet vasárnaponkint d. e. 11 órakor. Angol ifjúsági istentisztelet és vasárnapi iskola d. e. fél 10 órakor van. Konfirmációi oktatás hetenként szerdán este 7—8 és szombaton d. e. 9—11 óra között van. — Ifjúsági Egyesületünk hetenként csütörtökön este 8 órakor tartja összejöveteleit. — Egyháztanács gyűlés a hónap első kedd estéjén 8 órakor, nőegyleti gyűlés a hónap első szerda estéjén este 8 órakor van. Szimeiszter Károly otthon. Megemlékeztünk volt Szimeiszter Károly egyházunk buzgó tagja s ellenőre autóbalesetéről. Szimeiszter testvérünk több napig élet-halál harcot vívott a kórházi ágyon, de az Isten úgy akarta, hogy még továbbra is köztünk maradjon s tovább munkálkodjék családjáért és egyházáért. Már otthon van s állapota javul. Sikerült kártya party. Március hó 18-án az egyház pénztára javára az egyház pár női tagja kártya partyt rendezett, mely eléggé sikerült s $16.85 jövedelmezett. Ajándékot adtak: Mrs. Louis Taylor, Szabó Imréné, Petes Józsefné, Bieda Bros., Szenfner Sebestyénné,- Tóth Lajosné, Miss Julia Bartha, Sm.idt Hardware Store, Borbély Istvánná, Molnár Józsefné, Mrs. Hury, Mrs. Young. Murányi Józsefné egy'dollárt adott készpénzben. Hálás köszönet a munkálkodóknak. Húsvéti ünnepeink. Hála evangélikus testvéreink hitéletének s egyház szeretetének, húsvéti ünneplésünk méltó volt a nap jelentőségéhez. Templomunk megtelt áhitatos lelkekkel. Vasárnapi iskolánkban több mint 70 gyermek jelent meg s szép programot mutattak be. Virágot küldtek az oltárra a Luther Márton Nőegylet, Id. Kelemen Lászlóné s Szvofen Pálné. Az úrvacsorához bort adtaik: ÖzV. Molnár Károlyné és Szabó Imriéné. Perselypénz $50.75 volt. Társas vacsora. Április hó 24-én rendezett társas vacsoránk volt a templom basement helyiségében. Ezúton hálás köszönetét mond az egyház lelkésze és elöljárósága mindazoknak, akik a sikerhez bármilyen módon hozzájárultak. A vacsorát Szenfner Sebestyénné, a nőegylet elnöknője készítette el ízletesen Bacső Györgynlé, Borbély Istvánná, Lukács Józsefné s Molnár Jánosné segítségével. A vacsorához a következő jószivü adakozóik járultak adományaikkal: Taylots Dairy, Németh Gábor, Özv. Molnár Károlyné, Bacsó Györgyné, Szenfner Sebestyénné, Mrs. Louis Taylor, Lukács Józsefné. Fogadják az egyház háláját és köszönetét. Kártya party. Április hó 21-én kártya party volt basementürikben újra. A vendégek szép számban jöttek egybe. Dijat küldtek: Petes Józsefné, Id. Kelemen Lászlódé, Tüskés Márton, Mrs. Louis Taylor, Paár Józsefné, Id. Szokody Jánosné, Molnár Jánosné, Szerifner Sebestyénné s Szabó Imréné egy dollárt adományozott. Mothers Day. Május hó második vasárnapján, Anyák Napján, ifjúsági egyesületünk szép programmot adott az egybegyült anyák tiszteletére. Az ünnep este 8 órakor kezdődött a -templom alatti helyiségben. A program a következő volt : Esti ének: Nyugszik már a természet, énekelte a gyülekezet. Imádság: Rév. Ormay 3. Az Anyának Imádsága. Irta Nagy Lajos. Szavalta Mráz Irénke; 4. Karének. “Üdv Néked Uram.” Énekelte az ifjúság énekkara; 5. Édesanyánk. Irta Sántha Károly. Szavalta Tóth Margitka; 6. Magyar Népdalok. Énekelte az ifjúság énekkara; 7. Alkalmi dalok: énekelték a Lukács nővérek; 8. Ha van még Anyád. Irta: Feleky Károly, szavalta : Szenfner Róza; 9. Alkalmi beszéd: Rév. Ormay, az egyház lelkésze; 10. Liszt darabok. Zongorán játszotta: Borbény Erzsébet zenetanitónő s az egyház orgonistája, és énektanitó-