Erős Vár, 1931 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1931-11-02 / 2. szám
1931 November 15. ERŐS VÁR 3 KRISZTUS TÜKRÉBEN . . . Irta: Szebik Károly, ev. lelkész. Lukács 14:1—11. Minden bűnnek kezdete a kevélység. A farizeusok kevély papok voltak és közéjük ment gyakran egy alázatos ember, Jézus nevezetű és kezdett nagyobbodni a nép szemében. A kevély farizeusok ezt nem tudták megbocsátani, hogy náluk nagyobb is lehet valaki. Mindig körülötte settenkedtek, mikor rájuk nézett Jézus, a szemébe mosolyogtak, mikor a háta mögött voltak, kigyót-békát mondottak reája. Szeret egy kevély ember takarózni egy másikkal, aki a nép barátja. . . . Tárva előtte a hajléka és ott az ebédlő kerevet. “Foglalj helyet Mester!” Közben sóhajtott bennük a gonoszság. “Oh bár csak ne lenne itt más csak mi! Ni, irne, még felduzzadthasu vizibetegeket sem általlanak hozzá hozni! Hát már semmi sem szent ezek előtt! ... A mi szavunk az semmi! De ezé a Jézusé ugy-e, de édes, de kedves. A szent szombatot lábbal tiporják, már nem is Mózest követik, már semmi istenes parancs nem respéktusos előttük. De majd adunk neki! Csak merje megtörni a tilalmat, nem szabad semmihez érni ma, semmihez ami piszkos, csak imát kell rebegni, szent szavakat morzsolni. Ma a szent szombat van, ma pihen maga a Jehova is.” így morfondíroznak . . . “Szabad szombat napon gyógyítani, vagy nem?” kérdi tőlük Jézus. Néma csend a válasz. Megpukkadnak mérgükben, oly pirosak. Ha szólnának, ütnének is már, de halálosat, kővel keményet ! “Jó papok vagytok ti is” — gondolja Jézus. Meggyógyítja az összeaszott, sárga embertársát, azután oda szól hozzájuk: “Mindég az Isten felé forgatjátok a szemeiteket. így segít az Isten, úgy segít az Isten. Közbe pedig abba hisztek, ami itt van a kezetek ügyében. ‘A borjúmat beledobta az elszabadult tinó a jászolba, siess szomszéd, segíts, mert mindjárt megfullad. Nem baj az, ha le is esett az imádságos könyv a székről, ha abba is maradt a fohász, csak huzzuk ki, mielőtt nagyobb baj lenne.’ De nem hiszitek ti, hogy az Isten segít, ha nincs is borjú, ha nincs is ökör, ha összedül ez a kerek nagy világ a fundámentumában!” Kevélyek voltak a farizeusok, hogy volt nekik az istállójukban sok jószáguk. Volt miből levágatni és jó lakomát csináltatni. De híztak is, mikor felköszöntötték őket onnét az asztal végéről. Epekedtek is azért a fő ülésért. “Gondolj a szegényekre, kiknek szobája tele van éhezd kicsinyekkel és kik nyomorult heti bérért túl nehezen kénytelenek dolgozni. A szegény nem képes megfizetni azt a kenyeret, amelyet a te uzsorád drágított meg.” DR. LUTHER MÁRTON. Pedig igen keserű falat az, amikor pirulni kell, amikor a világ rajta csip a turpisságon, hogy nem az van a kép mögött, amit a doboz tetejére rajzoltak, a hajlongó, bólintgató ember kevélységet táplálgató szivet takar. Nincs annál fájdalmasabb, mint mikor lerántják a torzfekélyes arcról az álszakáit és rájuk mered a betegség minden undorító szennyében. Hogy szeretne olyankor a leálcázott elmenekülni, föld alá bújni szégyenében! Ezért nem húzta el Jézus a köpenyegét, ha sárga, megvetett, lenézett, tehetetlen vizibeteget ültettek reá, ha éppen szombat napon is. .. Ő meggyógyította. Alázatos vagy-e, vagy büszke? .. . Jézust követsz-e, vagy asztalfőre-vágyó szívtelen farizeust? o=glr-^=--n=iru=n-----ip==a Gondolkozzunk ezeken. Minden emberben határtalan lehetőségek vannak. Egy ember dolgozhat az állati természet kielégítéséért, s a szomorú bűnök hosszú sora lesz a gyümölcs, vagy átadhatja magát a Szent Léleknek, s nemes tettek hosszú sora lesz a megérdemelt jutalom.
