Erdőd és Vidéke, 1914 (1. évfolyam, 1-17. szám)

1914-05-31 / 8. szám

8-ik szám

ERDŐE ÉS VIDÉKE

5-ik oldal.

— Mit akarsz az a István, annak is kell Stempel ?

— De már annak nem kell. Nem szorult az arra, mondja a korcsmáros, ki nem vette észre a beam tér boltását.

— Mit, nemkellsz Stempel ? Muzsika kellsz, Stempel nem ! Mars az áristomba.

Es Vastag uramnak ülni kellett, a miért az Úristennek stempüre nincs szüksége.

— Az alsóhomoródi gyújtogatok. Az elmúlt év súlyos és szomorú gazdasági válságának volt hü tükre az a bünpör, melyet május 23-án tárgyalt a szatmári ■esküdtbiróság.

Még a múlt évben történt, hogy Alsóhomoródon, a régebben igen jó forgalmú Auer Márton és társai tulajdonát képező malom mellé a községben Tóth József és társai konkurrens malmot építettek. Alig indult meg az uj üzem, elkeseredett harc kezdődött közöttük. Végre is Tóth József előállott a legsúlyosabb érvvel: a konkurrens malom fel- gyujtásának pokoli ideájával. Keller János és Fonbank János molnár inasokat bérelte fel terve kivitelére. Előzőleg a korcsmában megitatta a két eltévedt fiút, 10 és 50 koronát Ígért ezenfelül nekik. December 12-én este a két molnárinas egy zsákot öntöttek le petróleummal s ezt a malom szitájába elhelyezve, meggyujtották és elfutottak. Óriási tűzvész támadt, a malom porig leégett, mintegy 30.000 korona kárt okozva. Tóth József mint felbujtó, a két molnár inas mint bűnsegéd került bírái elé. A bíróság az esküdtek igazmondása alapján Tóth Józsefet 3 évi fegyliázra, Fonbankot 6 havi börtönre és Keller János fiatalkorút 1 havi fogházra ítélte. Az Ítélet jogerős.

SZERKESZTŐI ÜZENETEK.

S. J. Kívánságához képest íme itt közöljük :

Tscholádi kép.

A tschöndes délotán Phekönni a zophán Be yó!

És bár mindennapi,

Mégis mi szép a pi — Paszó!

Mellettem Régikám Djakorta nézek ám Phelé

Szoptat a kitschikét A kiben mindenét Leié

Ott ül Árpádka is. írja a kis hamis Madj art.

Független ój Ságtól Ily papír sárkántól Nem tart.

Udj éljek! mégisch szép Az ily tscholádi kép Lexeb !

Azért megőrizni Örökké híven iGyexek!

S. J.

buldog tscholád apa.

— Sándorhomok. Borodat a szerkesztőség lehúzta és most nincs mivel feltölteni. Mi tévők legyünk ?

— B. K. Kölese. Vissza küldenénk a hordót, ha tudnánk, hogy abból a jóból, megtöltve elküldeni

— Horkay-né Nem tudjuk Ígéretünket beváltani. Majd ha varázsa alól egy kissé szabadulunk. Jelzem, oda vagyunk.

— dr. J. I. Erdőd. Kérem nem Önt de a frakkját akartuk Krónikánkban kipellengérezni, hogy nem. tudott assimilálodni. Ezer bocsánat

□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□«□□□□□□□□an

Dragicsevics Lázárné.*)

Elbeszélés.

Irta: Kosztka Mihály.

I.

Simon Lőrincz árvaszéki iktatónak a leánya is készült a megye bálra. A jó öreg ott tipegett körülötte folytonosan és szent csodálattal bámulta a leányát. Néha oda szólt feleségéhez:

Nézd, ez a mi leányunk, az én Terka leányom

..........

Al

ig merte kimondani, pedig már ugyancsak sokban volt akkor a Terka leánya. Hanem az öreg bízott a leánya szépségében. A főispán fia is szeretett vele mulatni, hát még a huszártisztek, aztán Ur- bán Jenő a megyei aljegyző, a hires urbánfalvi família sarjadéka és DragicsevicsLázár, a rác nábob egyetlen fia, az meg ész nélkül bomlik a leány után.

Az öreg Simon Lőrinc ennél a két névnél meghökkent. Istenem mi lesz ebből, mi lesz ebből. Halkan szepegve kezdte mondogatni a Terkának.

— Édes gyermekem, ugy-e nem haragszol, ha azt mondom...

— Mit akar mondani, apám ? Hidegen hangzott a kérdés, szinte sértően. Az öreg kissé megrettent, mert észre vette, hogy a leány kitalálta miről akar neki szólani.

— Hát csak azt akartam mondani neked, hogy nem elég a família . . .

— Az Urbánőkat gondolja ugy-e apám ?

— Azt, azt; de hát nézd az öreg Dragicsevics rá Íratta éppen ma a nyikosi pusztát a fiára aztán az a fiú annyira, de annyira szerelmes beléd, a nyikosi puszta meg kerek kétezer hold prima föld . . .

A szép Simon leány megrezzent. Érezte, hogy az a hitvány pénz, az fogja elvesztni őt. Agyában pillanat alatt átcikkázott mindaz, miről apja csak sejtőleg szólt. Hogyha lemond arról a szerelemről, mely most Urbán Jenőhöz fűzi, úgy csak egy szavába kerül és a milliomos Dragicsevics Lázár ott görnyed egész milliójával

*) Kosztka Mihály »Eladó Szivek« ez. müvéből mutatványul közöljük.

a lába előtt. Könyökig hófehér keztyübe bujtatott karját meghimbálta, aztán óvatosan megsimitotta homlokát.

— Jól van apám, majd meglássuk, majd meglássuk. Kérlek, még a kocsi jön, hagyjatok magamra.

Az öreg Simon Lőrinc csak suttogva merte mondani:

— Légy okos Terkám, én már soká úgysem bírom ezt . . .

Aztán ott hagyták egyedül. Simon Terka csak most rettent meg valójában. Tehát szerelem, vagy a kétezer hold prima föld. Szeretett volna sírni, nevetni, de a torkán elakadt mindkettő. Világitó nagy szemei még nagyobbak lettek, még fényesebbek, a mint maga elé meredt tekintettel, gondolat nélkül belebámul a kályha lobogó lángjába. Mire azonban a kocsi tompa zaja beszűrődött az összecsukott redőnyökön keresztül, mégis határozott. Azt gondolta magában:

— Miért ne lehetne a milliókat megszerezni és a szerelmet el se bocsájtani?

Ezzel a szándékkal mosolygó arccal ment a megyebálra.

II.

Dragicsevics Lázár farsang után haza vitte feleségül Simon Terkát a nyikosi tornyos kastélyba. Hogy olyan hamar eset meg, Urbán Jenő is elősegítette. Ott történt a megyebálon.

A mazur utolsó túrját Urbán- nal táncolta Terka. Mikor a zene elhallgatott, ők is beálltak a sétálók közzé. Alig egypár pillanat múlva Urbán azt mondta:

— Terka, ezt a kínos állapotot nem tudom viselni tovább.

Terka vére veszett rohamban kezdett futkosni ereiben. Érezte, ez a beszélgetés fogja sorsát eldönteni.

— Azt akarom kérdezni magától, van-e ereje megvárni engem, mig egy év múlva, lehet pár hó múlva is olyan állásba jövök, hogy feleségül vehetem. Tudom, nagy áldozatot kérek, de ezért végtelen odaadó szerelmem Ígérem, s végre is a jövő az enyém, hol haladásom mi sem gátolhatja. . . .

Terka a beszéd alatt lehorgasz- totta a fejét. Tudta ő nagyon is jól, hogy mindaz, a mit neki ez a délceg ifjú mond, csak álom, édes rózsaszínű álom. Ő is megyei leány volt és tudta a megyei előléptetés esélyét, csiga lassúságát. Tudta nagyon jól, hogy Urbán Jenő még kőt év múlva sem lesz első aljegyző, s neki addig nem lehet várnia. Mikor Ubrán bevégezte beszédét ős kérdőleg emelte szemét a leányra, szelíden válaszolt :

— Minek kínozzuk magunkat, Jenő, ezzel a dőlibábos világgal. Minek hitegessük egymást. A maga hires famíliája úgy is rósz szemmel nézi, hegy nekem a megyei iktató leányának udvarol, s pro-