Erdélyi sajtótudósító 1921. december - 1922. március
1922-01-11
állami alkalmazottak között még mindig 35 % a •magyar^Tieinz©1rLségu» A naookban intézi éléseket fognak tenni abból a célból, hogy a txsrtviselők az ország belsejében helyeztessenek el es helyüket megbízható" rónán tisztviselők foglalják ol. A Brassói Lapok tudositoja megjegyzi, hogy ka tényleg kiadják a sérelmes rendeletet, ugy teljesen indokolatlan bizalmatlanság és félelemjelet áruljak el cselekedetükkel a román vezető körök. Kern engedélyezték a Magyar SzöWetség működését. Nemrégiben megirtuk, üogy az efdélvT Magyar Szövetség működését a rendőrség újból engedélyezte és erről írásban is értesítették a Szövetség elnökét, br. Jósika Samut. Erről az intézkedésről azonban sem_xana-_ scseu belügyi államtitkár, sem kets nrfektus nem tudtak semmit es Camaresoseu belügyminiszternél történt érdeklődésükre is kedvezőtlen válassí kantai:. A hirnek mindössze annyi alapja volt, hogy a, rendőrség a kihágási eljárást szüntette meg a Szövetség vezetősége ellen, ami még nem jelentette a Szövetség letiltassanak feloldását. A belügyminiszter sürgönyválasza különben a következőképen hangzik: Kérem a leghatározottabb formában megcáfolni azt a hirt,hogy a Magyar Szövetség működését engedélyeztem volna. A Magyar Szövetség ügye, mint ahogyan azt a nálam ^árt újságírókkal közöltem, csak alapos mérlegelés és minisztertanácsi határozat alapján nyerhet elintézést. Erre azonban még nem került sor.Igy tehát nem felel meg a . valóságnak az a hír, hogy az alán szabályokat jóváhagytam volna.líeri történi tehát még semmi olyan intézkedés, melynek alapján a Magyar Szövetség megkezdhetné működését. Canareseeu belügyminiszter s.k. Ezzel a távirattal végleg 'szétfoszlott a remény, hogy a Magyar Szövetség egyhamar megkezdhesse működését. _Y Sz 3 J£ : jj J? _ M A -í £ M _I • • * $ s 3L ilei^^^^XLSJiil^z^jubil^uma,. Nagyváradról jelenti tudósítón!:, hogy j3ej;ojí.y__Laj.os__a nagyváradi volt szigligeti színház, jelenleg Mária királynő"színház kiváló színésze január 7-én ünnepelte művészi pályafutásánál: 50 éves jubileumát: A színtársulat & ez alkalomból a Szép Heléna című operettet elevenítette fel, amely a Jubiláns kedvenc darabja. Az előadást megelőzően az ünnepeltet a nyílt szinen üdvözölték tisztelői, az előadás után pedig társas vacsora volt. I... • , ".-ip Erdé_lyi útlevelek. Magyarország felé a román útlevelek vízuma vagy latamozasa I0U&, január 1-től fogva Kolozsváron történik. /Indép.Roum.XII.30/. r §|<- ' * • . • Erdélyi arany és ezüst.. Nagyszalontáról diót és almát szállította!:, mini román xerüleT-rcT, Herschkovitz és Salaritz szállítók Berlinbe, Innét Románia ksrosk. ügyvivője értesítette a román pénzügyminisztert, hogy a szállítmány között két csomagot fedeztek föl, és pedig 13 \ kilo ezüst és o kiló arany pénzt. /!• -Lndep.Roum.XII.3C/ Aranyevők. Az erdélyi aranybányák közül csak a brádi bányákban havonta 60-100 kilogramm aranyat termelnek,Sieber üzem igazgató kijelentése szerint, esel: az a baj.hogy a termelt aranyat nagyrészbon ellopják,E bányák kétezer alkalmazottja közül alig akad valaki, aki ne lopna.A legszigorúbb ellenőrzést is kijatszák az alkalmazottait. Legutóbb arra jöttek rá.hogy a naponta termelt arany jó részét az alkalmazottal: májas és véres hurkába göngyölve - megették.Ezen ujabb fajta lopási mód ellen egy védekeznek,hogy Röntgen gépeket állítanak be és a banyából távozó munkásokat Röntgen fényképezésnek vetik alá 1 /B.L.I.l./