Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1915
48 gatóknak nyújt kedvezményt. Ugyancsak rendeletileg intézkedett a miniszter úr az iránt is, hogy a harctérről jövő beteg, üdülő vagy szabadságolt joghallgatók a szabályszerű határidőkön kívül is — bármikor vizsgára bocsáttathassanak. A tanítványi hála egy elismerésre- és követésreméltó példájáról is büszkeséggel teszünk jelentést. Sarudy István elsőéves joghallgató másod- osztályú ezüst vitézségi érme után járó évi 90 korona díját — kijelentve, hogy azt évenként 100 koronára kiegészíteni hajlandó — felajánlotta egy szegénysorsú joghallgató támogatására s felhatalmazta a Collegiumot, hogy ezen díj haszonélvezetének átruházása iránt az illetékes katonai hatóságnál a megfelelő lépéseket megtehesse. A nemes érzésre és fennkölt gondolkozásra valló alapítványt a Collegium fenntartó hatósága elismerő köszönet- nyilvánítás mellett elfogadta s a theol. Otthonban lakó joghallgató lakbérére fordítani határozta. Az Eperjesi Bankegylet ebben az évben is főiskolánk közművelődési és tudományos törekvései iránti változatlan elismerésének adott kifejezést, amidőn a jogakadémiának — úgy, mint évenként eddig — 400 korona adományt juttatott. A háborús viszonyok legjobban sújtják a Collegium tanintézetei között a jogakadémiát. Kiadásait növelte, bevételeit apasztotta. Ez a körülmény indította az 1916. május 25-ikén ülésezett igazgató-választmányt arra az elhatározásra, hogy az 1916/17. tanévtől kezdődőleg a félévi tandíjat az eddigi 50 kor. helyett 60 koronában állapította meg. Ennek ellensúlyozásaképen a szegénysorsú, jó előmenetelű ifjakat fokozott mérvben hajlandó jótéteményben részesíteni. A joghallgatók az elmúlt tanévben a következő jótéteményekben részesültek: 1. Tandíj elengedések címén : a) Az első félévben ///-tandíjmentességben részesültek (a 25 korona): Nagy Jenő I. é., Gyulai Emil IV. é.; továbbá mint ev. lelkész vagy tanár fiai: Baloghy Farkas I. é., Vietórisz Gyula I. é., Farkass Aladár III. é., Révész Zoltán III. é.; Sarudy István I. é., Sarudy László II. é., mint coll. tanár fiai ä 50 korona; Sroll Lajos I. é. dékáni írnok 50 korona ................................................ 300 kor. ti) A második félévben ///-tandíjmentességet nyertek (á 25 kor.): mint ev. lelkészek fiai: Baloghy Farkas I. é., Farkass Aladár III. é., Révész Zoltán III. é.; továbbá Sarudy István I. é. és Sarudy László II. é., mint coll. tanár fiai: ä 50 korona; Sroll Lajos I. é. dékáni Írnok 50 korona .............................................................. . .. 225 kor. Ö sszesen: 525 kor. 2. Táp díj elengedések címén: a) Az első félévben: Sroll Lajos és Tahy Béla I. é. és Révész Zoltán III. é.: á 35 korona.......................................................... 115 kor. Á tvitel: 115 kor.