Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1914
18 November hó 23-ikán, aggodalmat keltő hírek hatása alatt, komoly tanácskozásra gyűlt egybe a közös tanári-kar. Egyértelemmel „öveztük fel derekunkat az Istenben bízó lélek fegyvereivel", hogy készen álljunk minden eshetőséggel szemben hivatásunk betöltésére és lelkesedéssel állapodtunk meg abban, hogy a coll. közös tanári-kar, Eperjes sz. kir. városhatósági kiürítéséig helyén marad, de családtagjait kiki, belátása szerint biztonságba helyezheti már a következő napokban is. Azután az elkövetkező hét napon belül, „hallottunk háborús híreket. hogy a mi ellenségeink árkokkal körülvettek és pánczélos falakkal körülzártak, szekereknek ezreivel, lovakon ülőkkel és pajzszsal, sisakkal harczolók százezreivel szorongatnak minket"... Mi bátor szívvel hallgattuk a háború híreit; mert mi tudtuk, hogy „mind ezeknek meg kellett lenniök", mi „meg nem rémülénk"; nekünk nem a gyávaság, nem a földi gazdagságot mentő anyagias önzés nem egyéni életünk bálványozása adta kezünkbe a vándorbotot. Mi magasabb, isteni parancsnak engedtünk akkor, midőn ölünkbe vettük kicsiny gyermekeinket; a midőn leányainkat, fiainkat, feleségünket igyekeztünk biztos helyre vinni, a hol nem érhette őket az ellenséges hordák borzalmasan embertelen, állati kegyetlen dúlása ... Mi azonnal visszatértünk őrállóhelyünkre, kihalt városunk néma falai közt* nyugodtan vártuk a következendőket. Minket nem rémített az ágyú- dörgés-szava, nappali s éjjeli bugása, sőt agg Nestorunk, Ludmann Ottó s ifjú kartársunk, Lehoczky Egyed egy pillanatra sem távoztak el a Collegium megszentelt földéről. Istené legyen a dicsőség és hála, hogy Collegiumunk tanárai, Draskóczy Lajos coll. igazgató kivételével, mindnyájan vissza is hozhatták kedveseiket, a kiket innen a katasztrófa idején igazán biztos helyre vittek! Történeti hűséggel teszek a .Gondviselés iránt hálatelt vallomást arról, hogy annyi vér- és szellem-áldozattal épült Collegiumunk csarnokai nem változtak újra „fegyvermagazinokká" és a brutális csőcselék bűntanyáivá; hogy kulturkincsekben oly gazdag kis metropolisunk nem változott az orosz invázió gyászos színterévé, azt az Isten különös kegyelmének, valósággal : „Isten csodájának" köszönhetjük egyes-egyedül! A menekülés után csak január hó 25-ikén vehettük fel újra a tanítás megszakadt fonalát. Benső szívörömmel láttuk hallgatóinkon, tanulóinkon a háború érlelő hatását. Akadémiánk hallgatói példás szorgalommal látogatták, az óraszámokban megkétszereződött collegiumokat akkor, midőn tőlünk 35 — 40- kilométernyire volt az orosz kolosszus. A körülöttünk tomboló háború csodái, a levegőben és a tengerek mélyén, a szárazon és vizen hatalmas zengéssel prédikálták újra az igét, a mit süket füleknek hirdetett egykor a legnagyobb magyar-. „Elvész a nép, — a melyik — tudomány nélkül való"... mert „a tudományos emberfő mennyisége a nemzetek igazi hatalma ! .. . 'Az Eperjesről menekültek száma jóval meghaladta a tizenkétezret.
