Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1913
48 határozásának chaotikus zavarában. Ha társadalmunk vallásos életét, gondolkozását, érzelmi világát és cselekvéseit közelebbi vizsgálat tárgyává teszszük és komoly bírálattal értékeljük, azután pedig következtetéseket vonunk azokra az értékekre, melyeket ez a társadalom teremt, akkor Macaulay-val együtt mondhatunk ítéletet egy-egy nemzetnek jelene és jövője felett. Szükséges a kérdés felvetése most, a 20-ik században, a mikor azt látjuk, hogy egyfelől tömegesen s nagy rétegekben mutatkozik a vallás iránti érdeklődés s előkelő írók és nagy tudósok bizonyos előszeretettel fordulnak a vallási mysteriumok felé, másfelől pedig erősen szaporodnak a közömbösöknek, vallástalanoknak és istentagadóknak sorai, a mikor tehát ezek láttára a gondolkodó lélek könnyen megtántorodik s nem tudja mit tegyen, minő értéket tulajdonítson a vallásnak s hova csatlakozzék? Ha a kérdéssel egész röviden a prot. dogmatikák értelmében akarnék foglalkozni, akkor Luthard híres német s más prot. tudósokkal tartva azt kellene felelnem, hogy a vallás tárgyi (obiectiv) alapja, vagyis anyagi elve a hit által való megigazulás; más szóval az ember Istenhez való viszonyának oly kialakulása, hogy az ember egyedül Isten kegyelmében bízva szerezheti meg lelkének üdvösségét: az örök életet. Én azonban nem ebben a dogmatikus formában akarom a kérdést megvilágítani, hanem a laikus szemével tekintve és vizsgálva azt, akarok az Önök leikéhez férkőzni, mert így azt remélem, hogy könnyebben tudom az idetartozó gondolatokat s fogalmakat megértetni s legalább egyeseknek figyelmét ebbe az irányba terelni s egynéhányat ennek a kérdésnek megnyerni. Az ember a maga vallásos lényének kialakulásában a legkülönbözőbb hatások alatt él, úgy hogy még mielőtt öntudatra ébredne s tudatosan gondolkozni tudna, már egy egész csomó vallási képzettel s fogalommal telik meg a lelke s ezek a legtöbb esetben oly nagy szerepet játszanak vallásos világnézetének kialakulásában, hogy még akkor sem tud tőlük szabadulni, a midőn már rég meggyőződött azoknak helytelenségéről. Azt -mondhatnók, tele van a levegő a legkülönbözőbb képzetekkel s azokat magába szívja az ember. Beleszületünk bizonyos vallási irányú, felekezeti vagy felekezetieden, vallásos vagy vallástalan környezetbe s ez a környezet reányomja az emberre a maga bélyegét s ha gyermekkorunkban megtanultunk imádkozni, bár ész és gondolkozás nélkül, az imádságok megmaradnak lelkűnkben késő vénségünkig. Bármiként vélekedjünk az édesanyának azon szeretetmunkájáról, hogy gyermekét ő maga tanítja imádkozni, azt semmi esetre sem lehet kétségbe vonni, hogy éppen azok a hatások legmaradandóbbak s azok bírnak legnagyobb jelentőséggel, a melyeket az anya gondossága, önfeláldozása és szeretete gyakorol a serdülő s fogékony gyermeki lélekre. Voltak s vannak példák reá, hogy az anyától tanult, de később az élet viharaiban elfelejtett imádságnak véletlen felemlítése ballépéstől, sőt az elvetemült embert nagy gonoszságtól tartja vissza. Az édesanyától tanult imádságnak szavai megcsendülnek az elaggott embernek fülében is és az ima szavain keresztül- sugárzó anyai szeretetnek melegét minden jóérzésű ember újból meg újból átéli késő korában is.
