Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1912
10 ködésre. A collegiumi elöljáróság oly távozási bizonyítványt adott a búcsúzó Vécseynek, mely a közvéleményt híven kifejezte, nagy érdemeit mél- tánylóan elismerte és élénk sajnálkozás érzetét nyilvánította a felett, hogy őt mint tanárt és igazgatót el kellett veszíteni. Nehéz szívvel vált el Eperjestől. Majdnem 30 évvel későbben hozzám intézett levelében azt írja: „Bár sorsom úgy hozta magával, hogy a felejthetetlen Eperjesről eltávozzam, szívembe zárva magammal hoztam az oltárt, melyen azóta mindig hálával áldozom a Collegium Geniusának s legkedvesebb emlékeim közt őrzöm eperjesi összeköttetéseim aranyszálait". Ilyen érzésnek ád ő kifejezést minden levelében, melyet eperjesi barátaihoz intézett. Vécsey Tamás a mienk maradott a távolban is. „A Collegium volt az én nevelő édes anyám és Ti, a kik őt szeretitek, az én kedves testvéreim vagytok s az anyai háznál töltött szép napokat ugyan ki felejthetné el" — írja 1898-ban. Hogy milyen szeretettel gondolt Vécsey mindig a Collegiumra, annak megható bizonyítéka az a levél, melylyel az 1912. márcz. 3-iki collegiumi ősi pártfogósági közgyűlésre szóló meghívást megköszönte, csak néhány héttel halála előtt. „Megtisztelve érzem magamat — így írja —, hogy mint „az ősi pártfogóság tagja" kaptam meghívót. Fájdalom, a betegszobához vagyok lánczolva már egy év óta, így csak gondolatban vehetek részt a fényes múltú közgyűlésen, hol az Inclyti Status et Ordines Hungáriáé Superioris hatalmas, független, hazafias családjai szerepeltek valaha" — azután visszapillantást tesz azon nehéz viszonyokra, melyek közt a Collegium volt, mikor idejött, valamint az akkori pártfogóság nemes viselkedésére, és így végzi: „Isten áldja meg és virágoztassa fel a fényes múltú és szép jövőjű Collegiumot! Fogadja Felügyelő Úr és a tekintetes közgyűlés mély tiszteletem kifejezését, melylyel maradok alázatos szolgája, a nagybeteg Vécsey Tamás patronus, a ki büszke arra, hogy valaha a Collegiumot szolgálhatta és igazgathatta". Vécsey Tamás fényesen működött az országgyűlésen, az egyetemen, az irodalom terén, és nagy elismerésben és kitüntetésben részesült. Mi innen a távolból is szeretettel és büszkeséggel kisértük őt áldásos, hosszú pályáján, örültünk a kivívott elismerésnek, részvéttel értesültünk az őt ért bajokról, szomorúsággal fogadtuk az értesítéseket hosszú betegségéről és gyászba borult a lelkünk, mikor halálának hírét vettük. A Collegium koszorút helyezett az elhúnyt jeles férfi ravatalára, ki a távolban is a miénk volt. Az ő emléke élni fog köztünk és Collegiumunk körül szerzett érdemei aranybetűkkel maradnak feljegyezve főiskolánk történetében.
