Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1910

3

parandia és jogakadémia föllendülése, a tanári fizetések korszerű rendezése, s legújabban a nagy erkölcsi bátorsággal és anyagi áldozattal felépült Theol. Otthon csak egy-egy lánczszemét képezik az ő nagy alkotásainak. Csakugyan „emberül" oldotta meg feladatait fönt és lent az intézmények felkarolásában és a munkástényezők megnyerésében és lelkesítésében. S bár nem végzett kánoni egyház- és iskolalátogatást, mert ezt „költségesnek és sallangosnak mondja, azért mégis mindenütt ott termett, a hol jelenlétére szükség volt". S a hol megjelent, ott rend és béke fakadt az ő nyomában. E tekintetben elődjei, Máday és Czékus püspökök legjobb tulajdonságait egyesítette az ő személyében.

Hazában, egyházban és iskolában szinte gondviselésszerű munkásságot fejtett ki az ő tiszteletet parancsoló, szeretetet igénylő és minden ízében modern egyénisége. Egyházaink és iskoláink megtartása, berendezése és megszilárdítása egyik legfőbb gondját képezte. Azért sürgette s részben meg is valósította az egyházkerületi Collegium theologiájának akadémiai és egyetemes jellegét, a collegiumi tanintézetek állami és egyházegyetemes segélyekkel való fölvirágoztatását, az egyetemes nyugdíjintézet létesítését, s általában mindent elkövetett egyházban és iskolában, anyagi és szellemi téren „övéinek összegyűjtésére és összetartására".

Collegiumunk is méltán gyászolja benne „lelki vezérét, jóságos atyai pártfogóját és fenköltlelkű főpásztorát", a Theol. Otthon pedig örökemlékezetű alkotóját és megteremtőjét. Ez utóbbi alkotásával és sajnos, csak tervben maradt praeparandiai czéljaival örök emléket emelt magának. Nem rajta múlott, hanem a szűk „garason", hogy szép terveit meg nem valósíthatta. Szinte szűk volt a keret az ő zseniális terveinek befogadására és megvalósítására.

Egyházának e nagy vezére élte végéig a családi kereszt hordozásában is hű maradt püspöki hitvallásának ama örökké emlékezetes pontjához. „Megtagadva önmagát, követni az egyetlen győzelmi jelt, a Krisztus keresztjét, elnémítva vágyait, kedvencz eszméit, követni a közegyház szellemét, végrehajtani annak határozatait; egymás terheit hordván készséggel, életáldozattal szolgálni az egyházban az Urat, ily módon töltvén be az apostol szerint a Krisztus törvényét, — hűséggel az egyház iránt, szeretettel munkálni a polgártársak sorában a haza igaz javán közre, s mindezekről magasabb fokon kimagasló példát adni befelé és kifelé: ebben összegezhető szerintem egy superintendens nehéz hivatása."

E nagy emberünk iránt érzett részvétünk a deczember 7-ikén lefolyt temetésén is impozáns módon nyilvánult. Ott láttuk az egyetemes felügyelőt, az ő hűséges elnöktársát, a püspököket, a fő-, közép- és népiskolák tanárait és tanítóit, az összes espereseket, igen számos lelkészt s a közoktatásügyi kormány képviseletében dr. Molnár Viktor államtitkárt. Övéivel, főleg egyetlen fiával és második nejével együtt megsirattuk őt mindnyájan, de talán a legjobban az ő hálás Theol. Otthona. Dicsőséges élete és szenvedései után csend és kikötő legyen a temetője. Emlékezete örökké áldott legyen! Have pia anima! DR. Szlávik Mátyás.

i*