Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1909
10 ma, mint régen voltak. Azért nem ok nélkül mondja az örökéletű Schiller Frigyes »Das Lied von der Glocke“ czímű gyönyörű költeményében: Az alvásban zavart oroszlán, A tigris foga, jaj, mily vész! Ennél vészteljesebb mégis ám A feldühodt ember, harczra kész. Az ilyen tulajdonságokkal ellátott ember mindenkor keserves harczot ' ívott a létért, de bízvást mondhatni, hogy a legnagyobb harczot nem vadállatokkal, hanem saját embertársaival kellett megvívnia, s ezt a harczot vívja még most is; a mai fejlett kultúra közepette is kevés ember szolgálja önzetlenül a közügyet, kevés vívmánya, intézménye van az emberiségnek, mely az emberi társadalom javát önzetlenül szolgálná: mindenütt ott lappang a háttérben az önzés, rosszakarat, hatalomvágy és sok más hasonló tulajdonság, szóval az érdek. E sajátszerű, e keserves harczból származó nyomást megérezte az ember mindenkor, de az ember érezte azt is, hogy ő e rideg földön — a hol sok minden változásnak van alávetve — milyen semmis; érezte, hogy ő maga és az egész emberi társadalom a nagy mindenséghez képest milyen elenyésző csekélység s nap-nap mellett be kellett látnia azt is, hogy bármennyit tud is, a legtöbb dolog lényege mégis csak ismeretlen, soha meg nem fejthető titok marad előtte. S alig hogy eszmélni kezdett, önkénytelenül támadt benne a rajta kívül álló felsőbb lényekben való hit. Ez a hit megnyugvást adott neki, ez boldogította, ez segítette minden dolgában. A kezdetleges ősembernek természetesen gyermeki fantáziájának megfelelő, kezdetleges hitbeli fogalmai voltak; ezek a fogalmak, a szétszórtan élő emberi nem fejlődésének megfelelően, igen szórványosak és különbözők lehettek, míg végre az emberi nem fejlődésének bizonyos magasabb fokán némely népnél mythologiává tömörültek. A vallások alapítása már magasabb kultúrát jelent: a közös vallás már köteléket képezett a különben idegen népek között s képez még ma is. Az emberiség erkölcsi világára nézve nagy fordulót, nagy haladást jelentett Jézus Krisztus megjelenése a földön. Jézusnak olyan magasztos tanításai voltak, hogy azok az emberiséget a létért való küzdelmében nemcsak hogy hathatósan segítették, hanem képesek voltak azt a földi lét változásai és nyomorúságai fölé felemelni, s Krisztusnak az a tanítása: »Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" nagyon alkalmas volt arra, hogy az emberi természetet megnemesbítve, tökéletesbítve, mind közelebb hozza az élet urához, a Mindenhatóhoz. De a Krisztus tanításai nyomán támadt keresztyén egyházon, nemsokára a megalapítása után, meglátszott az emberi nem szerencsétlen befolyása ; az első ballépés az volt, hogy az egyház szembeszállt a hit tekintetében rendkívül türelmes pogánysággal, így vetvén meg alapját annak a türelmetlenségnek és gyűlölködésnek, a melyet a kér. egyháznak egy része ma is szolgál, felebaráti szeretet helyett. Ezt az első és legfontosabb ballépést gyors egymásutánban mások is követték: a keresztyénség vértanúi
