Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1909
143 a f. é. jún. 30-ikän tartott igazgató-választmányi ülésen Vohaner Dezső, az eperjesi ág. h. ev. I. egyház polgári leányiskolájának rendes tanára választatott. meg. A megválasztott tanár eddigi működése biztos zálogát képezi a jövő sikerekben gazdagnak remélt munkásságának. A tanárkar aug. 3-ikán tárgyalta a felvételért folyamodók kérvényét, s ajánlatát aug. 5-ikén terjesztette fel püspök urunkhoz. A tanévet szept. 1-jén és 2-ikán a rendes tanulók beírásával kezdettük meg. Szept. 2-ikán tartottuk a javító vizsgálatokat. A tanítást szept. 3-ikán kezdettük meg. A szept. 16—17-ik napján Debreczenben tartott kerületi gyűlés a tanítóképző-tanulók felvételi díját az eddigi 14 K. helyett 20 K.-ra emelte fel, a másvallású tanulók tandíját 40 K.-ban állapította meg, s a tót nyelvnek tanulását az összes tanulókra nézve kötelezővé tette. Ugyanezen kér. gyűlés jóváhagyta a coll. igazgató-választmány ama határozatait, a melyek szerint Becht József és Molitor Gusztáv tanárok rendes tanárokká léptettettek elő, s részükre a rendes tanárokat megillető javadalmazást megállapította és folyósította. Ugyanezen kér. gyűlés a magánvizsgálatokra vonatkozólag a következő módosítást állapította meg: „A magántanulók osztályvizsgálatai az igazgató elnöklete alatt az illető osztályban tanító összes tanárok együttes jelenlétében tartandók meg, rendszerint csakis az intézeti rendes tanulók vizsgálatainak teljes lezárása után. Kivételes esetekben a püspök engedélyével más időben is tartható magánvizsgálat. A magánvizsgálatok megtartására annyi idő szentelendő, hogy a növendékek ismeretkészségéről és az előírt tananyagnak feldolgozásáról a vizsg. bizottság minden tekintetben alapos meggyőződést szerezhessen és ki legyen zárva annak a lehetősége, hogy valamely magántanuló egy kérdésre adott felelete alapján, esetleg véletlen szerencse útján jusson osztályzathoz". A tanéven át az értelem fejlesztése mellett különös gondot fordítottunk tanulóink vallásos és hazafias érzelmeinek ápolására és fejlesztésére, a természet és a művészet szeretetére, megbecsülésére. Nagy segítségünkre voltak e tekintetben a Theologia Belmissiói Egyesülete, az Eperjesi Széchenyi-kör, a Tanár-Egyesület, a Népakadémia, a Joghallgatók Testületének Irodalmi Osztálya, a Kárpát-Egyesület Eperjesi Osztálya stb, a melyek által rendezett felolvasó- és zeneestélyeken a lehetőség szerint résztvettünk és közreműködtünk. Fogadják az intézet hálás köszönetét! Egyesületeink ez évben is áldásos tevékenységet fejtettek ki. Gyűjtést rendeztünk a rozsnyói árvaházra (15'50 K.), a coll. gyámintézetre (15'50 K.), a gyak.-iskolai tanulóknál a rozsnyói árvaház karácsonyfájára (10 K.). Az iskolai év zavartalanul folyt le. Úgy a tanári-kar, mint az ifjúság egészségi állapota jó volt, minek következtében a tanítás folytonos, megszakításnélküli lehetett. A fegyelmi állapot ellen sem lehet panaszunk; az iskolai szabályoknak súlyos áthágását csak egy esetben tapasztaltuk. A tanévet a következő vizsgarend szerint fejeztük be: május 28., 30. és 31-ikén a IV. o. r. t. vizsgálata, május 31-ikén a IV. o. magántanulók