Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907
99 A jó Isten e füld teremtményeit kivétel nélkül tehetségekkel ruházta fel, mely tehetségek megfelelő körülmények között ki is fejlődhetnek. Csakhogy e körülmények igen különbözőek lehetnek. Jézus egy alkalommal ilyen példázatot mondott hallgatóinak: «Egy magvető ember kiméne vetni. És mikor a magot hintené, némely a mag közül esék az útfélre; és eljövének a madarak, és elkapdosák azokat. Némely esék a köves helyre, a hol nem vala sok földe és hamar kikele, mivelhogy a földben nem vala mélyen. És a nap mikor felkölt volna, megsüté azt, és mivelhogy nem vala gyökere, kiszárada. Némely pedig esék a tövis közé, és a tövisek felnevelkedvén, megfojtják azt. Némely pedig esék a jó földbe, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.» íme lássátok, a mi Üdvözítőnk milyen egyszerűen, milyen érthetően magyarázza meg a legnagyobb igazságokat. Ha gyönyörködtök a réti virágok gazdag színpompájában, az aranykalászszal ringó rónaságban, az erdő büszke faóriásaiban, ha viszont visszariadtok a kopár hegyvidék, a sivatag sivár, élet nélkül való pusztaságának még csak gondolatától is, — be kell látnotok, hogy fejlődés, virágzás, hogy élet csak ott van, a hol az élethez szükséges körülmények feltalálhatok. Ti is, kedves ifjak, Istennek teremtményei vagytok, születésiektől fogva tibennetek is megvannak, működnek azok a titokteljes erők, a melyek képesekké tesznek a fejlődésre. Mint a jó földbe vetett magból kikelt csemete árnyatadó, gyümölcsöt termő fává lesz, úgy ti is Isten megváltozhatatlan törvényei szerint bizonyára férfiúvá serdültök, — ha e csodás fejlődés szükséges életfeltételeit megtaláltátok. Krisztus szép példázatát azonban az embernek nemcsak testi, de szellemi fejlődésére is alkalmazhatjuk. Az élőlényeknek sorából messze kimagaslik az ember, a teremtés koronája. Valóban, ha az emberiség történetét olvassuk, ha az emberi szellem bámulatos alkotásait tekintjük, tanulmányozzuk, el kell ismernünk, hogy az ember nemcsak állati életet él, nemcsak testének táplálására van szüksége. Az emberi szellemnek fejlődése ugyanazon titokzatos örök törvényeknek van alávetve, mint testének fejlődése. Ha látjuk, hogy kedvező körülmények között a gyermek egészséges, életerős férfiúvá fejlődik, úgy — ha az életben körülnézünk, látjuk ugyancsak azt is, hogy az ember szellemi fejlődése szintén a külső körülmények kedvező vagy kedvezőtlen befolyása alatt áll. Üdvözítőnknek- elbeszélt példázata mily találó, ha az ember szellemi fejlődésére alkalmazzuk! Az elvetésre váró mag a gyermek ártatlan szive, lelke; a talaj a társadalom, a haza, az egyház vagy az iskola, a hol ez intézményeknek eszméi hirdettetnek. Vonjuk meg a szépen fejlődő virágtól a nap fényét és melegét, a levegő és föld tápláló erejét, el fog pusztulni. Hagyjuk parlagon a lelket, ne engedjük meg, hogy a szülői ház, az egyház, a haza hatást gyakoroljanak annak fejlődésére, — bizonyára az ilyen gyermek lelke is a pusztuló virág sorsára jut előbb-utóbb. Lehetetlen egyébként kedves testvérek, hogy az emberi lélek — legyen hazája bár az északi sark hideg vidéke, vagy Afrika homoksivataga, hatások alatt ne álljon. Hogy Hunyady János a keresztyén Magyar- ország hősévé vált; hogy az eperjesi vértanúk inkább a vad Caraffa hóhér- bárdja alá hajtották fejőket, mintsem hogy hitüket megtagadták; hogy Petőfi 13*
