Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1906

180 Successorinak, u. m. Roskoványi Lászlónak, Roskoványi Andrásnak, Nemes Gyulay regimentbéli Hagynagynak, és Roskoványi Gábornak, általam úgy Tes­táltadnak, hogy azzal egyformán felosztozván, egyiknek defectussával, az éllet- ben lévő ismét egyenlő részekre osztozanak, és ezenn három ezerötszáz Rftból álló legatumom, mindenkor még at fi új i ág fenn áll, tsak a fiűji ágnál maradjon, és csak annak defectusával Leány ágra száljon. Tizenegyedszer: nem felejthetem el, első Feleségem Néhai Buzinkay Klára Asszony első férjétől Dobozy Mihály Úrtól származott férjfi maradékiról, a kik is megboldogult Édes Annyok által nékem szivemre kötöttek, mind ezen okból tehát, mind pedig megboldogult édes Annyok nekem pedig míg élne Kedves Édes társomnak hamvaihoz is, meg bizonyítandó, háladatosságomnak jeleül hagyok és Testálok Istentől vett javaimból, ugyan Dobozy Mihály Úr Kedves M. fiam ött gyermekinek, úgy mint Dobozy Lajos, István, Jósef és Mihály fijainak, és Dobozy Theresia Leányának Érkesserűi Frater Mihály űr Tettes Nemes Bihar Vármegye fő szolgabírája hittes társának minden kinek Ezer az az 1000 Rfkat, és így in Summa 5000 Rfkat, olly móddal hogy még édes Szüleiket az Úr Isten éltettni fogja, ezenn Summa interessét ők használják, a Tőke pénzt mind azon által, megnevezett maradékjoknak, intacte meghadják. Dobozy Lajos úrnak pedig Császári és Királyi Magyar lovas Ezrednek Óbes­terének 6000 az az Hatezer Rfkat olly feltétel alatt hagyom, hogy azon Summa Interessivel a Felesége Bánó Borbála disponálhassa. A Capitalis Summát mind azon által fijainak Dobozy Károly Lajosnak meg tartsa, ha pedig édes Annya minek előtte felnevekednek meghalna, akkori esetben, ugyan ezen utolsó Dispositidmba kineveztettett universális haeres, azon Interest annak nevelésére fordítsa, és tsak midőn 24 Esztendős korát elérne a Capitálist kifizesse; azon esetbe pedig, ha Dobozy Károly Lajos ideje korán deficiálna, a Capitális Summa az édes Anya szabad Dispositiójára hadjatattik. Fordulok már a mostani kedves hittes Társom Péchy Újfalusy Péchy Borbála Asszony Úri vérségére, és mivel a miólta az Úr Isten benőnket öszve kötött, hogy fáradhatatlan szorgalma- tossága és rendes gazdálkodása által sorsom nevezetessen javult, azért is atya­fijaihoz vonzó szívességemből: Tizenkettődszer; hogy 1123 Rft. 30 xr. az az Ezerszázhuszonháront Rft. és harmincz xrból álló, és néhai boldog emlékezetű Kisaszszony Anna Mária Péchy halála után, annyira ki calculált Attyai Successio, Péchy Gáspár úrnak, Péchy István Úr Successorinak, és Péchy Sófia Aszszony, néhai Tettes Lucskay Bánó Imre Úr első feleségétől származott, maradékinak egy egy negyed részben, kifizettessék disponálom; Péchy Susánna pedig titulált Bánó Imre Úr özvegye; negyedik része pedig alább ki tett Legatumba, valamint őtet illető Annyai Successióból, praetensiója is imputáltassék, akarom azon kívül: Tizenharmadszor: Noha az alsó Kézsmárki portión és ahoz kapcsolt Jószágokon magam Investitiója, a divisionálisok bizonyossága szerént hatszáz hatvan hat Rfkat és negyven krajczárokat, az az 666 Rf. és 40 xr. tészen, de mivel én azon portziót Tettes Péchy Gáspár Sógor Uramnak, Arendában bírni engedtem, és az Úr a pactált Árendának Capitálisát, az az Négy ezer Rft. kezemhez letett, azért Feleségem és magam defectusával, hogy ezen Négy

Next

/
Oldalképek
Tartalom