Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1906

34 dívott hazárdjátékot s így a maga részéről is helyeslésével kisérnie az egyház­kerületi főhatóság amaz intézkedését, a mely szerint a jövőben «a hazárdjáték az Otthon összes helyiségeiben tilos». A másik esetben a felügyelő tanárral egyetértőleg szigorú ítéletével sújtotta egyik tagtársát az Otthon szabályza­tával ellenkező magaviseletnek tanúsítása miatt. Az első vétkes, könnyelmű játékának súlyos következményeként az akadémia kebeléből önként kilépett, míg ellenben a másik a tanév végéig tanúsított kifogástalan magaviseletével tette jóvá előbbi könnyelmű viselkedését s továbbra méltóvá vált a tanári kar és tagtársai becsülésére. Hiszszük és reméljük, hogy a jövőben ilyen saj­nálatos esetek a testület és az Otthon kebelében elő nem fognak fordulni s erre a testület tagjainak a tanév végéig tanúsított példás magaviseletéből követ­keztetve, máris igen kedvezők és biztatók a kilátások. A theol. akad. testület beléletének közelebbi ismertetésére áttérve, jelentjük, hogy a testület alakuló-közgyűlését Duszik Lajos korelnök hívta össze szep­tember 10-ikére, a melyen a tisztikar is megalakult, még pedig a következő- képen : Elnök Duszik Lajos IV. é. theol., jegyző D. Szabó György II. é. theol., pénztáros Vrablicza Béla IV. é. theol., becsületbírósági elnök Petró Elek III. é. theol, becsületbírósági jegyző Farkas József III. é. theol., könyvtárosok Zoltán Emil III. é. theol. s Linczényi Lajos III. é. theol, laptáros Lehoczky Egyed I. é. theol. A testületnek ezen tisztikara azonban a viharos testületi élet befolyása alatt több változáson ment keresztül; így már a szept. 25-ikén tartott rendes gyűlésen Lehoczky Egyed laptáros lemondása folytán a testület Paulinyi Miklóst választotta meg laptárosnak. Az 1907. február 9-ikén tartott rendes gyűlésén pedig megvált elnöki székétől Duszik Lajos, kinek helyét a testület Bódy János IV. é. theologussal töltötte be, majd Bódy Jánosnak az 1907. április 9-ikén tartott gyűlésen történt lemondása következtében Fábry Viktor lett elnökké, a ki mindvégig megmarad tisztében. Hasonlóképen vál­tozás történt a becsületbírósági tisztikarban is, a mennyiben az 1907. február 14-ikén tartott gyűlésen Petró Elek becsületbírósági elnök s Farkas József becsületbírósági jegyző lemondtak s helyükbe a testület becsületbírósági elnök­nek Duszik Lajost, becsületbírósági jegyzőnek Linczényi Lajost, ezek lemon­dása után 1907. márczius 6-iki gyűlésen becsületbírósági elnöknek Linczényi Lajost, becsületbírósági jegyzőnek Flachbart Károly 1. é. theologust válasz­totta meg. Azonban 1907. április 9-iki gyűlésen Linczényi Lajos is lemondott, kit azután Jeszenszky János IV. é. theologus váltott fel, végre Jeszenszky Jánosnak 1907. április 21-iki gyűlésen történt lemondása következtében a becsületbírósági elnöki széket Palkovics Pál III. é. theologus foglalta el. Mint minden évben, úgy ebben az évben is közreműködött a theol. testület a Collegium négy tanintézete által rendezett hazafias ünnepélyeknél, így október 6-ikán a nemzeti vértanúk emlékére rendezett emlékünnepélyen Duszik Lajos testületi elnök mondotta az emlékbeszédet; a márczius 15-iki ünnepélyen pedig Bódy János testületi elnök meg­nyitó beszéddel, Dávid Károly szavalattal működött közre. Hasonlóképen a múlthoz híven, a testület megünnepelte protestáns egy­házunk s a lelkiismereti szabadság hajnalhasadását, október 31-ikét is, a követ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom