Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1906
27 megoldá a századok óta bogozott csomót és most megnyugodva, megilletődve látjuk itt is az Úr hatalmas kezének nagyszerű nyomait! . . . Talán e kövek, melyek itt egybefogva e falakat alkotják, a mi dicső vértanúink jeltelen sírjairól kerültek ide és talán elporladt szivüknek egy-egy parányát zárják magukba!? Itt , hol századokkal előbb az elnyomás sötét éjjelében a hóhér bárdja villámlott rémesen, itt áll e díszes épület, mint egy erős bástya, melynek ormán evang. hitünk zászlaja leng dicsőségesen, diadalmasan. Itt, a protestantismusnak ezen oly bőséges könny- és véráldozattal kivívott s megvédett, exponált talaján, — Caraffa vérfürdőjének gyászos emlékű helyén diadalt ül az evang. szabadság és világosság dicsőséges eszméje. Fogadjuk tehát erős elhatározással, megszeghetlen férfiúi szóval, hogy őseink emlékéhez, dicső vértanúink szelleméhez hűek maradunk s az evang. hithűségnek s a megingatlan honszerelemnek az ősök ihletéből merített, egész szivet-lelket, egész életet igénylő érzelmét itt e hajlékban is éleszteni, nevelni és ápolni fogjuk. Egyház- és honszerelem elválaszthatlan egységben fog élni itt szivünkben; ez az a két eszme, melynek oltárára áldozni tanulunk meg itt e falak között! Mert erre tanít, erre int és erre kötelez őseink megszentelt emléke, ez a mi életünk és munkásságunk czélja, ezért készülünk, ezért neveljük eszünk, szívünk; egy az ideál, mely után törekedni mindnyájunk legszentebb kötelessége: s ez a virágzó ev. egyház a szabad, független magyar hazában! Ezen eszme megvalósításának nagyszerű munkájában akarunk és készülünk mi is — az utolsó napszámosok — részt venni. ígérjük tehát, hogy itt önlelkünk lángjával gyújtva, önszívünk melegével hevítve fogjuk megtanítani a tévelygőt, hogy kell szeretni utosó leheletig — szóval s gondolattal — egész szívvel, utolsó csepp vérig ezt a közös édes anyát: drága magyar hazánkat! Most már induljon meg az Úr nevében a munka! Az Úr áldása lebegjen e hajlék felett s áldja meg a bejövöket s a kimenőket! Fogadja még egyszer forró, hálás köszönetünket a mélt. és főtiszt. Kerület azzal a kérelemmel, hogy atyai szeretetét továbbra se vonja meg tőlünk!... Pályatársaim! Felvonvák a vitorlák! Útra kész a hajó! Előttünk egy munkás év! A hullámok eltéríthetnek Idáinkról, ha bizonytalan az irány. Istenért és hazáért! Ez legyen hát a jelszavunk, mi kibontott zászlónkon ragyog! Ez diadalra vezet! És imánk legyen a legszebb ima: Isten! áldd meg a magyartI» A Hymnus eléneklése volt a fölavató-ünnepély méltó befejezése. Hálás érzelemmel megemlítjük, hogy a földmívelésügyi m. kir. minisztérium kérelmünkre s a sóvári erdőhivatal meleg ajánlatára a múlt évre 100 s a folyó évre 125 ürméter fát engedélyezett a sóvári kincstári erdőkből féláron az Otthonnak. Különösen az elmúlt télnek erős és zord fagya s a vízvezeték nagyon késői összekapcsolása sok gondot okozott ez új épületben az Otthon felügyelőségének és rendkívüli intézkedéseket és kiadásokat is tett szükségessé. S ugyancsak hálával megemlítjük, hogy a győri ev. egyházközség Izsó Vincze 4»
