Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1901
19 a tavaszt, s el kell temetnünk a nyarat és az őszt, annál hidegebb és zordabb a mi telünk: a mi gyászunk és fájdalmunk. Mert hát nagy a mi gyászunk s talán még nagyobb a mi fájdalmunk a felett, hogy mit vesztett viruló családja, mit e város, az egyház s a hazai prot. tanügy, s így főleg a mi Collegiumunk Flórián Jakab főgymn. tanárral, kinek hült tetemeit ez a gyászos koporsó zárja le előttünk örökre. Benne elvesztettük a Collegium közelmúlt és jelen történetének egyik igen kiváló alakját, a ki sok éven át e történelem főbb eseményeit maga jegyezte föl a Collegium Évkönyveibe; elvesztette közelebbről a főgymnásiumi tanári-kar a maga szeretve tisztelt nesztorát, az egész Collegium a maga ritka hűségű és lelkiismeretességű pénztárosát és könyvtárosát, s a hazai prot. tanári társadalom egyik legrégibb s országszerte legismertebb tagját. 48 éve annak, hogy a coll. pártfogóság bizalmából a jóságos és szelíd lelkű Krayzell András tanár örökébe lépett, s 30 éven át gondos őre volt a ritka becsű coll. nagykönyvtárnak, illetve 27 éven át kezelte ritka hűséggel, szakértelemmel és lelkiismeretességgel, sokszor válságos időben a Collegiumnak folyton gyarapodott tekintélyes vagyonát. Ennek á férfiúnak szűkebb családja mellett élte utolsó pillanatáig a Collegium s abban az őt oly igaz becsüléssel és szeretettel környező tanári-kar volt mindene, a kinek majd félszázados elévülhetlen nagybecsű tanári és pénztárosi szolgálatait jól megérdemlett nyugalomba lépése alkalmából az ezévi június 29-iki igazgatóválasztmány is legmelegebb elismerésével jutalmazta. Pontosság, lelkiismeretesség és hűség tekintetében nekünk tanárkarnak és ifjúságnak példányképül szolgáló nesztorunk koporsójánál újból csak vigasztalást kell keresnünk annál a Mindenhatónál, a kinek áldó kegyelme megengedte azt, hogy azt a munkáskezet, azt a fegyelmezett agyat s azt az érettünk és a Collegiumért melegen dobbanó szivet oly sokáig mondhattuk magunkénak. Áldással borulunk a szomorú koporsóra, s szívünk sajgó sebére enyhítő balzsamot csepegtet az a tudat, hogy az a munka, a melyet annak az erős hazafias és protestáns védővárnak belső és külső folytonos és fokozatos kiépítésében élte alkonyáig, sőt — mondhatni — élte utolsó pillanatáig elhúnyt kartársunk keze, szíve és esze végezett, bevégezetten itt marad örökké, hogy üdvére legyen a jelen és a következő nemzedékeknek s hogy követendő példánykép gyanánt hirdesse boldogító emlékezetét annak, a ki ezt a nagy és maradandó munkát elvégezte. S vigasztalást s enyhületet kell keresnünk és találnunk abban a reménységben, hogy a boldogultnak fia, kit annyi bizalommal és reménységgel fogadtunk a Collegium ifjú munkásai között, minden tekintetben igyekezni fog általánosan tisztelt és becsült nevű atyja nyomdokaiba és örökébe lépni, s mindenkoron igyekezni fog méltóvá lenni ahhoz az apához, s ahhoz a tanárhoz, a kit mindig áldva fogunk említeni. Szeretve tisztelt kartársunk, atyai barátunk, szövétnekünk, vezérünk és útmutatónk: Isten veled!“ Az érdemes tanférfiúról s ritka puritán jellemű családapáról családja s hőn szeretett Collegiuma a következő gyászjelentéseket adta ki: „Flórián Károly dr. úgy a maga, mint nőtestvére Lujza és nagyanyja özv. Kuncziusz Károlyné szül. Lang Lujza nevében is mélyen megszomorodott 3*
