Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1900
5 a házak. A középkori fellegvárak, melyektől az utasnak sem vagyona, sem élete biztonságban nem volt, már régen eltűntek a föld színéről, de — a mi a nép milliói szempontjából sokkal örvendetesebb jelenség — a füstfogta kunyhókat, melyekben a becsület és munka a nyomorral együtt honolt, csak a demokráczia hatalma rombolgatja le és emel házakat, melyekben emelkedett szellem és jólét üt tanyát, mert lakóik sorsuk meghatározásában nem atyali- ságra, nem pajtáskodásra, nem protekczióra, hanem az élet legreálisabb tényezőjére: saját erejükre támaszkodnak. E kor lelkesítő szívverése és élő gondolkozása csak azon iskola, melyet demokratikus szellem hat át. S ezen kor méltó iskolai ifjúsága csak azon ifjúság, mely, mint az életben maradandó sikerekhez és az emberek becsüléséhez egyes-egyedül vezető utat: a demokráczia elvét szigorúan követi, hogy minden ember ember magáért legyen és a sorsa felett döntő erőt magából merítse. Egyik forrása ezen erőnek a munka. Istentől nyert tehetségeink, erőink mit sem érnek, ha azokat ki nem műveljük és akár szellemi, akár anyagi téren munkába nem fogjuk be. Munkára van szüksége a lángésznek is. Ha a kincsesbányát fel nem tárják, gazdag örökségül marad az utókorra. Ámde a lángész, mely egy kincsesbányával fölér, munka nélkül nyomorultul elvész. Valamint az iskolai versenyeken nem a legeszesebbek, a legerősebbek és legügyesebbek győznek, de azok, kik a versenyekben résztvesznek és legkiválóbbaknak bizonyultak: úgy az élet versenyében is előmenetelt csak a munka azon lovagjai remélhetnek, kik a munkában az elsőséget vívják ki. Azonban a munkától gyümölcsöt ne várjunk, ha az csupa kezdet és semmi vég. A félmunka nemcsak félsikerrel, de semmiféle sikerrel sem biztat, így a félig megszerzett tudomány sem lesz világító és melegítő nap, hanem csakis lidérczfény, mely a helyett, hogy az élet szövevényes útjain vezérelne, tévútra vezet. A munka tüzében egyrészt megaczélosodnak az élethivatás gyakorlásához szükséges képességek és az erények, melyek a szerencse jó napjaiban díszül szolgálnak, balsorsban pedig fájdalmainkat mérséklik és terheinket könnyítik; másrészt elégnek azon rossz tulajdonságaink, melyek restség és kényelemszeretet folytán támadnak. A munkás, ki az időt felhasználja, az idő rohanó kerekei nyomán anyagi és szellemi gyarapodást és örömöt lát fakadni; örömöt, melyet az érez, ki munkában töltött múltra visszanéz. A sorsunk fölött döntő erő a kötelességtudás forrásából is táplálkozik. A kötelességtudásra gondolva, eszembe jutnak a regék legyőzhetetlen hősei. A való élet a regéken túltesz. Itt a lehetetlenséggel határos regebeli hőstettek elkövetése nélkül is valamennyien legyőzhetetlen hősök lehetünk, kiken a pokol kapúi: a szenvedélyek, a csábítások, a vis inertiae diadalmat nem vehetnek, ha arra szoktatjuk magunkat, hogy Isten, haza, embertársaink iránti kötelességeinket tántoríthatlanul teljesítjük. E győzelem pedig csakis akaratunktól függ, mely hatalmunkban van s a melytől kikényszerfthetjük az erkölcsi törvények iránti engedelmességet.
