Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1899
109 A kollégiumi testvérintézetek között fenálló jó viszony és együvétartozás ápolására és megszilárdítására mindenkor törekedtünk. Eme jó viszony következménye, hogy intézeti ünnepélyeink javarészben közös ünnepélyek, s hogy az egyes intézetek által rendezett ünnepélyeken a többi intézet ifjúsága és tanárkara is részt vesz. Közös kollégiumi ünnepély az iskolai év megnyitása, melyet ez iskolai évben 1899. szept. 10-ikén tartottunk meg. Kegyeletének és ragaszkodásának adott kifejezést ifjúságunk Cziszko János IV. oszt. tanulónk halála alkalmából, midőn a Kassán 1900. január 27-ikén ragadós betegségben elhúnyt ifjú ravatalára koszorút helyeztetett. Ugyancsak az ifjúság kegyeletének és hálaérzetének felébresztése volt czélunk akkor, midőn tanulóinkat a helybeli ág. hitv. ev. I. egyház másodfelügyelőjének, dr. Mosánszky Győzőnek 1900. április 9-ikén végbement temetésére elvezettük, hol azok ifj. Kupi Gyula tanártársunk vezetése alatt két alkalmas gyászéneket zengtek el. Tanulóink szépészeti ízlésének és önálló fellépésének fejlesztését Onképző- és Zeneköreink tekintik feladatokul; a társas-műveltség elsajátítására és fejlesztésére pedig úgy hatottunk, hogy tanulóinkat művelt családokhoz ajánlottuk tanítókul, megengedtük a jelentkezőknek a táncztanulást és egyes szini-elő- adások látogatását; ezenkívül 16—16 tanulónk részt vett a Széchenyi-kör zeneestéin, melyekre a jegyeket a Kör igazgató-választmánya szívességből ez évben is rendelkezésünkre bocsátotta. Mint önkéntes vállalkozást felemlítem e helyütt, hogy a gyorsírás elsajátítása czéljából tanulóink közül többen részt vettek a kollégiumi «Markovics- körben». (L. «Markovics-kör».) A résztvevő adakozás gyakorlására s ezzel az áldozatkészség fejlesztésére ez évben is rendeztünk gyűjtéseket úgy a tanítóképző-intézetben, mint a gyakorló- iskolában. A gyűjtések eredményét (a rozsnyói ág. hitv. ev. árvaházra 9'06 kor., az ág. hitv. ev. gyámintézetre 7 kor., összesen 16'06 korona) rendeltetése helyére juttattuk. (L. «Közös iskolai intézmények» G. és H.). 2. Oktatás. a) Bevégzett tananyag. Intézetünk 1899. szept. 1-től négy évfolyamú lévén, az 1899—1900. iskolai évben tanításunkat lehetőleg az állami tanterv alapján rendeztük be; természetesen szem előtt tartottuk egyházunk érdekeit is. Tavalyi III. osztályú növendékeink — kik a IV. osztálynak rendes úton való elvégzésére önként vállalkoztak — a tanítóképző tananyagát háromtanfolyamú tantervűnk szerint végezték el: e körülmény teszi érthetővé mostani IV. osztályunk aránylag kicsiny óraszámát; a gyakorlati tanításnál azonban különös gondunk volt ez osztály állandó foglalkoztatására. Ugyancsak ez átmenet és a tanárok nagymérvű elfoglaltsága oka annak, hogy egyes tantárgyaknál ez évben a rendesnél aránylag kevesebb órát adtunk s hogy mostani III. osztályunk történetet nem tanult: ez osztály ugyanis a történeti anyagot már az előző évben végezte el. A tantárgyak beosztása osztályonként a következő volt: