Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1897

26 nyaló alkalmi költeményét pedig Bielek István joggyakornok szavalta el. A magas vendégek az igazgató kalauzolása mellett a Collegiumot is meg­tekintették. Az ünnepélyen a coll. tanítóképző dalkara Kapi Gyula tanár buzgó vezetése mellett derekasan oldotta meg szép feladatát. Márczius 22. és 29-ik napjain a coll. díszteremben a VI szab. kir. városi s a sáros-zempléni esperesség ülésezett. Különösen az elsőn tanárkarunk több tagja vett részt, sőt egyik tanártársunk: dr. Mikler Károly jogtanár világi jegyzővé is választatott. Tanárkarunk egyházias érdeklődésében biztató jelét látjuk egyházi életünk föllendülésének, a melyre ez idő szerint oly égető szük­ség van széles e hazában. Hiszen a prot. egyházias és hazafias szempontok har­monikus összeegyeztetése a prot. tanári kar egyik legszebb hivatása és feladata. A húsvéti szünnapok alatt a tavalyiak: Ludmann Ottó, Flórián Jakab, Húsz Ármin és Balló Aurél példáját követve, dr. Horváth Ödön jogkari dékán nagyobb utazást tett Rómában és Nápolyban. Hiszszük, hogy a Széchenyi-kör irodalmi estélyein leend majd szerencsénk bőven szerzett útiemlékeihez. Április 3-án dr. Schmidt Gyula coll. felügyelő és Glauf Pál kishonti főesperes elnöklete alatt a coll. igazgató-választmány ülésezett. Örömmel konstatáljuk, hogy az egyházkerületi tagok csaknem teljes számmal jelentek meg. Tudomásul vette és helybenhagyta a gyűlés a coll. számvizsgáló-bizottság­nak kimerítő jelentését az 1897. évi coll. vagyoni állapotokról és számadásokról, a püspök úr intentiójának megfelelőleg pályázatot hirdetett a junius 29-iki választmányi ülésen betöltendő főgymn. vallástanári székre, bizottságot nevezett ki a coll. ősi pártfogóság rendezése ügyében coll. felügyelő által készített és bemutatott főbb elveknek megállapítása és végleges szövegezése tekintetében, melegen ajánlva terjesztette föl az egyházker. közgyűlés elé a theol. tanároknak fizetésemelése iránti, bizony jól megérdemelt kérvényét s több, az intézetek belső viszonyainak megszilárdulását czélzó üdvös határozatot hozott. A közel négy órán át tartott ülésen a viták magas színvonalon állottak. Az igazgató­választmány kerületi tagjainak élénk érdeklődése és jóakarata biztató jel a Collegium és az egyházkerület közötti viszony végleges megállapítására s a válságos theol. és präparandiai intézeteknek a jövőben való megszilárdítására és biztosítására. Április 27-én látogatta meg a főgymn. ifjúság Ludmann Ottó igazgató vezetése és Flórián Jakab, Húsz Ármin, dr. Szlávik Mátyás, Balás Ádám, Balló Aurél, Hensch Béla és Kapi Gyula tanárok segédkezése mellett a rendkívül érdekes és tanulságos kassai 48-as ereklyekiállítást. Az ifjúságot valóban önfel­áldozó módon a dómban, a felsőmagyarországi múzeumban és az ereklye­kiállításon dr. Horváth Balás, kassai prémontrei főgymn. tanár kalauzolta. Hálás köszönet illesse őt részünkről, ki egész délutánját a tanári kar és az ifjúság kalauzolására szentelte. Az ereklyekiállítást nehány nap múlva 30 jogakad. ifjú is megtekintette. Az április 28-án a 48-as törvények szentesítésének emlékére a helybeli kir. kath. főgymnasium által rendezett lélekemelő hazafias ünnepélyen a coll. tanári kart dr. Szlávik Mátyás, dr. Horváth Ödön, Ludmann Ottó, dr. Mikler Károly és Peskó Ödön képviselték. A két tanári kar meleg és bensőségteljes

Next

/
Oldalképek
Tartalom