Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1897

23 két ev. egyház közötti hagyományos összetartozás ez alkalommal is dokumen- táltatott. E napon halt meg szeretett felügyelőnk anyósa: Zuan Rezsőné. A tanári kar fájdalmát és őszintén érzett részvétét az igazgató tolmácsolta a felügyelő előtt. Okt. 24-én a Sárosmegyei Jótékony Nőegylet új árvaházának fölavatása alkalmából ünnepi közgyűlést és esti díszelőadást rendezett, mely díszelőadás­nak tanári szereplői voltak: dr. Horváth Ödön, a nőegylet buzgó titkára és dr. Mikler Károly s dr. Máriássy Béla. Tanárainknak e társadalmi mozgoló­dásait mindenha élénk figyelemmel kiséri a Collegium és elismeréssel fogadja a közönség. Okt. 30-án, régi kegyeletes szokás szerint, a reformátió emlékünnepével kapcsolatosan főiskolánk prot. ifjúsága a tanári karral az Úrvacsorájához járult, mely alkalommal a coll. igazgató arról szólott, hogy a deprekátió coll. ünne­pélyén hitet és szeretetet keresünk a mi sziveinkbe. Az ifjúság szónoka Zatykó János IV. éves theologus volt. A tanítóképző énekkarát Kapi Gyula vezette, ki ez alkalommal először igen előnyösen mutatkozott be a tanári karnak és az ifjúságnak. Másnapon a délutáni órákban tartották meg hozzájuk méltó ünnepi komolysággal a theologusok is a Coll. dísztermében a nagy és előkelő közönség által látogatott reformátiói emlékünnepet. Hogy a deprekátiók alkalmára évek hosszú során át használt s kéziratban meglevő Vandrák-féle *deprekátiói imádságot» a jövőre nézve nyomtatásban is megörökítsük, eredeti szövegét im a következőkben közöljük: Szent Isten! Ég és föld királya, Szeretet Istene! Atyánk! Te hozzád száll szívünk imája, Hű gyermekidre nézz reánk! A bűnnek útjait megvetve, Hozzád emelkedik szívünk; Te véled itt új frigyre lépve, Új lélekkel szövetkezünk. Te szent fiadnak asztalához Kitisztított kebelt hozunk; Az élet áldott forrásához Mi szomjazva kívánkozunk. Szent arczodat fordítsd mi hozzánk, Jöjjünk igaz vendégekül S hogy tartsa szívünk, mit fogad szánk : Küld' szent lelked segítségül! Ámen! Nov. 10. és 13-ik napja a coll. igazgatóra a kellemes meglepetés napja volt. Az első napon választotta meg őt egyhangúlag Eperjes szab. kir. város alsó felerésze vármegyei bizottsági tagnak. A közhangulat benne a Collegiumot tisztelte meg. A másik napon pedig a helybeli kereskedők egyesülete fenállá- sának tíz éves fordulója alkalmából tiszteletbeli tagjának választotta, ki több ízben felolvasásokkal járult az egyesület szép czéljainak megvalósításához.

Next

/
Oldalképek
Tartalom