Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1894
21 iskolaév története bennfoglaltatik Pomariusnak a magyar nemzett Múzeumban meglévő ezen czímű munkájában: «Oratio Auspicalis a Samuele Pomario Rectore Collegii Eperjessiensis. Bártfa, 1668». Ezen egyetlen példányban, melyet én a m. n. Múzeum igazgatóságának kegyes jóakaratából nyugodtan át- és áttanulmányozhattam, az első iskolai évi értesítő s azon kívül még Pomarius 4 beszéde foglaltatik. Ezekre később még visszatérünk.) Ezen beszédében első sorban köszönetét mond a pártfogóknak, a rendeknek, majd Sartorius Schneider János Seniornak, azután a városnak és bikájának, Wéber Jánosnak, a ki mindenütt ott volt, a hol a Collegiumot építeni, biztosítani kellett; majd áttér a maga körülményeire, köszönetét mond, hogy őt Calovius, wittenbergi püspök ajánlatára megválasztották és Magde- burgból, hol a sz. Jakab templom egyik papja volt, elhívták és pénzzel segítették a doctorátus megszerzésében. Említi, hogy mielőtt útrakelt, kis leánya meghalt. De ez a bölcs Isten ténye. A szegény kis leány nem birta volna ki a 100 mértföldnyi utat! Elbeszéli röviden a Collegium építésének körülményeit, ígéri a maga hű munkáját, kéri a társak segédemét, kiemeli előkelő tanítványait s figyelmezteti az ifjúságot az önművelésre, önképzésre. Jelzi, hogy a tanárok az ifjúságot gyümölcshozó kerti fákká akarják tenni, mert hiszen mint a madarak s különösen a fecskék örömest ülnek fészkeiken, úgy a tanárok előtt sincsen kedvesebb dolog a — kathedrájuknál! Hogy azonban az iskolák virágozhassanak, a polgári hatóságoknak, a világiaknak is gondot kell róluk viselniük És itt áttér annak feltüntetésére, a történetből kimutatására: ki tartott fel s ki alapított iskolát ? Beszédének ezen az iskolák történetét feltüntető része mindenkor értékes és becses marad. Különben egész beszédje nagyszerű, emelkedett, sok helyütt költői lendületű. De természetesen a pátronusokkal szemben nagyon hízelgő. Pomarius beszéde kedvező, nagy hatást keltett. Utána még az eddigi rector, doctor Pongrácz = Pancratius Mihály, a praefectus mondott egy panegyricust. Midőn pedig az iskölaavató és évnyitó ünnepségnek vége lett, kezdődött a nagy örömlakoma. (Régi szokás — «et fecerunt magnum áldomás!») Majd megindult az iskolai élet. Nem ok nélkül mondta Pomarius a maga beszédében «Spectamus nosquoque insigni voluptate in primordiis Gymnasii hujus nostri, quatuor magnificos et spectabiles Liberos Barones, coram oculis nostris, exspectamus brevi illustrissimum Comitem, et Magnificos Dominos alios, Nobilium ac Civium numerus adest frequentissimus;» valóban igen nagy számú és igen előkelő ifjúsággal kezdette meg a Collegium az első iskolai évet. Ezek között báró Nyári Ferencz, báró Petrőczy Miklós, István és Imre, báró Pongrácz Ferencz, Wittnyédy Pál, a Semsey, Sárosy, Szirmay, Görgey, Izdenczy, Zombory s számos más nemes családok , ifjú sarjadékai, de és főképen a késmárki gróf, Tököli Imre. Gróf Tököli Imrét atyja csak 1668. jan. 22-én hozta fel a Collegiumba. Gróf Tököli Imrének a Collegiumba való belépését nagy örömünneppé változtatta Pomarius. Midőn atyja és Keczer András, a késmárki várparancsnok Fejérpataky és Wittnyédy István Curatorok s Inspectorok jelenlétében a
