Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1893
el (Geschichte der Nationalökonomik von Hugo Eisenhart 5. 1.), a munkában az összes erények anyját becsüli; a munka megnemesít s lélekben fölemel, azért arczod verítékével egyed mindennapi kenyeredet! Kevesen tehát: a dolgozni nem tudók lesznek azok, kik reá lesznek kényszerítve, hogy fentartásuk végett a keresztényi könyörületességre támaszkodjanak. S a szegények ápolása még ma is a keresztény egyház vezetése alatt az emberi szív önként megnyilatkozó jóságának műve lehetne, ha a fentebb vázolt keresztényi tanok minden keresztény szivét áthatnák; áthatnák azokét, kik könyöradományt osztogathatnak, de áthatnák azokét is, kik könyöradományt elfogadnak. Volna segítség bőven s nem volna, a ki e segítséggel visszaélne, ki-ki tartózkodván annak elfogadásától addig, a míg e nélkül is a maga — tisztességesen kereshető' — kenyerén élhetne. A XV-ik században a papság megszűnt az állami élet vezetője lenni, de nem ezen körülménynyel áll összefüggésben azon történeti tény, hogy a keresztény egyház a sok százados szolgálat daczára, a szegények ápolásából származó fontos s terhes feladatok megoldásához a XVI-ik században erőtelennek bizonyult. Németország 1577-ben változtatta át törvényhozási úton az önkéntesség jellegével biró szegényápolást, állami hatalommal kikényszeríthető kötelezettséggé. (Rocholl C.: System des deutschen Armenpflegerechts i. 1.) Francziaországban 1536-ban ölté magára a keresztényi felebaráti kötelesség a világi törvényen alapuló kötelezettség rideg mezét; 1536-ban kelt I. Ferencznek a parochiákat a kötelékükbe tartozó szegények ellátására s fenntartására kötelező rendelete, a melynek egyik pontja a lelkészkedő papság kötelezettségévé teszi, könyöradományoknak lakásaikon s a gondozásukra bízott templomokban való gyűjtését. (Die Armengesetzgebung Frankreichs von F. Freiherrn von Reitzenstein 9. 1.) Angolországban is a keresztény egyház volt a szegényügyi rendészet positiv oldalának: a tulajdonképi ápolásnak első szervezője, évszázadokon keresztül kizárólagos igazgatója s kezelője, erre fordítván a rendelkezésére álló s folyvást szaporodó vagyoni eszközöknek egy tekintélyes részét. 1601-ben azonban elkerülhetetlenné vált az államra nézve az, hogy a szegényügy rendezését a maga cselekvési körébe felvegye, mert a közérdeket koldusseregek teremtése által veszélylyel fenyegette a keresztény egyház «félremagyarázott jótékonysága, mely külömb- séget nem téve, eltartotta azokat, kiknek nem volt reá szükségük, és még inkább azokat, kik nem voltak reá méltók, úgy, hogy a
