Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1888

Jr\váu$ január végén, mint a természet téli álma felett kesergő napok számítandók, a bor-isten tiszteletére dráma helyett egy szerűen csak kardalokat, lendületes dithyramb ok at mondtak el. Ez énekek vagy komoly tartalmúak voltak, főleg télen, midőn a zord természet nyomasztó súlya alatt az ember is inkább a komolyságra hajlik — vagy vidámak késő őszszel és tavasz elején. Rendesen Bacchus temploma előtt egy, ezen czélra különösen előkészített „orchestra“ nevű téren, melynek középén áldozati oltár állott, ment véghez az egész, a köröskörül álló ájtatos közönség szeme- láttára és épülésére, úgy, hogy a kar személyei nemcsak énekeltek, hanem tánczot is lejtettek. A kar feje magát Bacchust szokta volt ábrázolni; több társai pedig a satyrokat és egyéb mellékalakokat. Egy-egy ének befejezése után a karvezér előlépett és a jelenvoltaknak rögtönzött beszédben elmagyarázta az előadott ének tártál- mát. Ilyen szerény kezdetben gyökeredzik a dráma és a drámai művészet, a tragoedia és comoedia egyaránt.

A dráma lényegéhez azonban a párbeszéd művészete tartozik. Ezt egy valódi színész-tehetség az attikai Thespis találta fel Kr. e. 530 körül, ő ugyanis a karvezérrel egy színészt, még pedig saját magát állító szemben és ketten azután a mythologiából merített, rendesen komoly tárgyú cselekvést adtak elő, igen gyakran félbeszakítva a 12 személyből álló kar lyrai éneke által. Eustath. II. VII. 407. az a szó vw/.qiti)q fordul elő, kell tehát: hogy a színész szerepe Összefüggésben volt a chorussal. ip'xai Se y.ai tóv 7iagd roig Sounariy.cig imo'/.QLTV)'] ovim keyeo&ai Sid to tiooc tóv %oqov diroxoLvtodca. Horatius apisd. ad Pisones 275 seg. Ignotum tragicae genus invenisse camenae Dicitur et plaustris vexisse poemata Thespis. Quae canerent ageren- que peruncti faecibus ora.

Thespis követői közűi leghíresebbek Pratinas a satyr-dráma feltalálója és Phrynichos, ki a Phőnissák czímű darabjában a sala- misi győzelmet dicsőitette, továbbá Chorilus és Pratinas fia Aristias. E kezdetleges termékek még mindig inkább lyrai költeményeknek, mintsem drámáknak válnak be. A dráma múzsája azonban csakhamar kibontakozott e békékből és merész szárnyalással a Parnas- sus legmagasabb csúcsaira emelkedett fel. Rövid pár év alatt oly három csillag tűnt fel, mely még ma is fényesen világít. Ott van

1. Aeschylos hatalmas alakja; ott van 2. Sophocles, a tragikus Homér, mint a régiek nevezték -— és 3. Euripides.

Mind a hárman kortársak voltak (időre, de nem születésre nézve.) A vitéz Aeschylos győzni segített, a gyermekifjú Sophokles