Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1888
19 a gyönyörű kardalt, melylyel Sophocles szülőhelyének festői vidékét hallhatatlanná tette. íme egy mutatvány, Ev l^n-ov, $évt rü6<)'e yivQag sth. A fényes Kolonos terén Vagy most, öli idegen A híres mének földén A viruló tanyán Hol dalos csalogány zenéje Csattog s kesereg. Örök lombú völgyek ölében Repkény árnya alatt a szent Erdő isteni rejtekén. Itt, hová a nap heve és zivatar Nem hat, arany gyümölcsöt Szél nem hervaszt; Itt, hol ujongva jár A vidám Dionysos isten És vele jár isteni lányok serege, lm lásd, fürtösen itt viriíl Eg harmatja alatt, a szép » Narkissos, istennők koszorúja, ős Hajdan óta s arany színű krokos Erre bolyong örök Álmatlan vizek árja; Hullámozva Kephissos itt Omlik; tiszta zavartalan Habjai öntözik egyre a tág síkot S a messze láthatárig Dúsan gyarapul a mező. A szép dal végét tapsvihar követi, avOig, avd-ig, újra, újra! harsog fel ezer meg ezer torokból, s a kar az éneket ismétli. A cselekvény tovább folyik. Hiába jön Kreon egy thebai fegyveres csapat élén és kéri Oedipost, térne vissza hazájába, Oedipos visszautasítja. S midőn Kreon erőszakhoz nyúl és fegyveresei Antigonét és Ismenét elhurczolják, az éppen jókor jött Theseus erőhatalommal megvédi Oedipost. Hiába jön öregebbik fia Polyneikes könyörögve és bocsánatot kérve; Oedipos — a modern ember itt önkénytelenül Lear királyra gondol — átkot mond a liáládatlan rósz fiúra. Egyszerre sötét felhők tosnyosúlnak fel. Villámok czikkáznak, az ég dörög. (Ezen természeti tünémenyek eloidezesere szolgáltak: a xsquvvoóxottsZov — villámtorony es a JqovtsTov a mennydörgés czéljának szolgáló gép.) Oedipos érzi és tudja, hogy a jóslat értelmében most meg kell halnia. De a megsemmisülés
