Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1887

ház észhitébe való beolvadását s általában a történethittani kritika s a vallásbölcsészet Kant gondolataiban hatalmas ösztönzésre talált. Sőt még a római egyházban is fogékony talajra talált az észkritika, a hol Hermes, (1775—1831.) képviselte annak alapgondolatait, mígnem a kúria e törekvést elnémította. Az ujabbi és legujabbi Kant-mozgalom („Kant-strömung“) a Hegel utáni bölcsészeinél tárgyalandó.

Dro Szlávik Mattján.

Jegyzet. Kant kritikai bölcsészeié Németalföld mellett Magyarországon is bemenetre talált. A modoros liuszek szerint, ki a maga »Filozófiának rövid históriája« (1811) ez., még a czímekben és tartalomjegyzékben is összefüggő egészre törekvő művében Kant »lármás reformátiójáról« értekezik, Pesten és Pécsett is terjedett, a hol Kreil és Deling voltak annak követői. Kant bölcsészetének egyik legnagyobb ellensége Budai Ferencz pap volt, ki névtelenül kiadott művében1, hol elmés, mulattató és csipkedő modorban kimutatja, hogy Kant bölcsészeié a vallásnak és erkölcsiségnek legveszedelmesebb ellensége, s hogy a józan ész nem igazodik el Kantnak homályos tanain, s a melyben Márton István pápai tanárt »hurczolta meg«, ki aztán a »Magyar Kurírban« megjelent »filozófusi versezettel« felelt. Ugyancsak ellenségei Kantnak Rozgonyi József2 Iosonczi tanár és Horváth János3 apát, a miből kitetszik, hogy nálunk nemcsak Uartesius (Apáczai Cseri J. — Pósaházy), hanem Kant bölcsészete is tiltott portéka volt s ugyanaz várt Hegel és Schelling bölcsészeiére is.

1 »A Kant szerént való Filozófiának rostálgatása levelekben«, Pozsony, 1801. 2 »Dubia de initiis Transc. Idealismi Kantiam«, Pest, 1792. 3 »Declaratio infirmitatis fundamentorum operis Critik der reinen Vernunft«, Buda, 1797. V. ö. Ruszék i. m. 366—367. 1. s Erdélyi Jánosnak »A hazai bölcsészet jelene« ez. művét.