Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1887
7 III. A tiszta ész bírálata negativ eredményét tekintve. A transcendentális analytikára, a mely szerint a tiszta természettudomány, azaz az érzéki dolgoknak tiszta ösmerete lehetséges, következik a transc. dialectika, a melynek alapfeladata az érzék alá nem eső dolgok megismerhetésének, tehát a szoros értelemben vett metaphysikának, mint tudománynak lehetetlenségét kimutatni. Kant szerint a dialektika az ismerő képesség legfelsőbb fokával, az észkövetkeztetés tehetségével (szemben az értelemmel, mint az Ítélet képességével) foglalkozik, s törekvése arra megy ki, hogy az értelemnek szabályait az elvek egységére vezesse vissza, illetőleg a tapasztalatokat egységre vivő értelemnek mindenkor feltételes ismeretéről a feltétlenhez emelkedjen. A regressiv következtetésnek útján ama feltétlenhez emelkedve a Kant által ú. n. észfogalmakra vagy a tapasztalás által soha meg nem közelíthető transc. eszmékre (plátoni értelemben véve), a lélek, világ és istenség eszméjére jut el a dialektika, azonban — bár az ész által, mint az absolut elvek képessége által követelve — ezen eszmék mégis csak az emberi ismeretkörnek áthágásai, a mennyiben az ismeretnek látköre egyszersmindeukor a lehető szemléleten alapuló tárgyai által van korlátozva. Ha tehát ama feltétlen észfogalmak — a mint az eddigi metaphysikában, főleg Wolff-nál történt — ismerettárgyaknak vétetnek (tehát a tapasztalás tárgyainak), úgy dialektikai jelleget nyer az ész, azaz elkerülhetetlen tévelyeket szül, a mi onnan van, hogy a feltételesnek fogalma a főtételben mint „noumenon“, az altételben mint „phänomenon“ vétetik. Mig tehát az eddigi metaphysika a skepticismusnak, addig a mostani a Wolff-féle dogmatismusnak a kritikája. Kant kimutatja, miként követ el az ész a rationális lélektanban paralogismákat,1 a midőn az Ennek egységét, logikai tudatát tárgygyá változtatván, ennek azaz a léleknek állagiságot, halhatatlanságot stb. tulajdonít. A rationális lélektan tehát a puszta öntudaton, a gondolkozó Ennek önmagáról való tudatán alapulván, összes következtetései tévesek, a mennyiben a lélek állagisága, egyszerűsége stb. be nem bizonyíthatók,1 2 tehát a rationális lélektan, mint reális tudomány lehetetlen. Kimutatja továbbá Kant, hogy a kosmológiában a metaphys. világismeretnek kísérlete ellent1 »Von den Paralogismen der reinen Vernunft« pag. 275—322. 2 De a midőn a pusnmatismus ellen kelt ki, egyszersmint a materialismust is támadja meg.
