Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1886
6 kötelességtan, 3. történeti adatok s vallás-erkölcsi igazságok és 4. mint segédismeretek az olvasás-irás és számtan. Ne akarjuk nyelvtani periodusakkal rendszeres gymnastikával, világrészek részletezésével s egyéb hasonló tananyaggal boldogítani különösen a nyers munkára utalt köznépet. Az elemi tananyag terjedelmére nézve épen nem irányadó a manap divatos ismeretrendszeresítő törekvés. Az elemi tanítás tárgyakat s tényeket ismertessen, azon feltűnőbbeket, melyek a boldogsági jog s kötelesség egyensúlyát fen- tartaui vagy megzavarni képesek (egészség, élelem, takarékosság, társadalmi viszonosság, megelégedés stb. tekintetében. Ez iskolai oktatáshoz szükségkép kiegészítésül járulnak a társadalmi s állami intézmények. Az állam, mint egyéneknek jog s kötelesség alapján alakított összege törekedjék a jogok s kötelességek egyensúlyozására; ne engedje egyesek s osztályok jogait elharapódzni mások jogainak rovására; ne engedjen jogokat privilegium gyanánt annak aki kötelességeit nem teljesíti (pl. ingyenélő); ne rójon kötelességeket egyesekre oly mérvben, hogy a jog túlsúlyoztassék, ne oly mérvben, hogy az egyéni boldogúlás meggyilkoltassák. Legsújtóbb az a bosszú, mely az önkényt sújtja vagy legalább követi, mert minden önkény egyensúlyt bont s ezzel abnormitást szül. Minden egyén legközelebb önmagához áll, közelebb, mint minden egyéb egyénhez s érdekhez, de azon tudattal, hogy más egyén is van, a kivel társulási ösztön és életigényeink alapján érintkezésben állunk. E jogot és viszonyt a tanügyi intézkedésekben, a tananyagban is kifejezésre kell juttatni, oly törekvéssel, hogy az iskola az egyéni boldogságot minden egyéb feladat fölé helyezze. Mint mondottam, a köznép kisebb-nagyobb mértékben kiskorú és vezetésre szorul; kiskorúságát a népoktatás meg nem szünteti. A szakképzés (akadémiai, egyetemi stb.) szükségkép nagykorúsághoz, önállósághoz vezet, — arra képesíti növendékeit, hogy egyrészt magok boldogságán önállóan működhessenek, másrészt a kiskorúak boldogságának feltételeit az igazság világában megállapítsák s érvényre juttassák, — azaz vezetők legyenek. Eszerint míg a népoktatás a növendéket túlnyomón saját maga számára neveli, addig a szakképzés kevesebb önzéssel mások javának tervszerű előmozdítására is neveli növendékeit. Aki nagyobb úr, az nagyobb szolga is. Ez értelemben a szakképzés kettős feladattal áll szemben. Első felt adata, hogy kielégítse azon tényezőket, melyek a?, egyéni boldogság legközelebbi követelményei; t. i. a szakképzésnek: a) oktatást kell adnia az egészség körébe vágó ismeretekkel, b) az élelem körébe tnrtozó ismeretekkel (a és b katexochen gazda, orvos stb), c) szellemi fogékonyságot kell keltenie a természeti s társadalmi környezet s rend, a szép, igaz s nemes iránt; d) az életszeretetet meg kell szilárdítania, (c és d nevelők, jogász). De ez oktatási ágak mind oda irányulnak — s ez a második feladat — hogy a növendék tudományos jellemmé fejlesztessék (emlélet, elvek, akarat); hogy ne csak az egyén nemes érdeke elégíttessék ki, hanem hogy a szakemberek a közjót eszmékkel is szolgálhassák, — vagyis a kiskorúaknak hivatott vezetői lehessenek az élet küzdelmeiben. Minden szakképzett egyúttal nevelő is. Tehát a szakképzés nemcsak jognak, de egyszersmind kötelességnek is foko- zója; kiváltság is és alárendeltségnek is előkészítője. Aki szakképzettségét csak kiváltságos önzésre használja, azaz egyensúlyt bontja, a társadalom betegségét készíti elő.
