Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1886
3 mérget a kutyának!“ B. javitólag igy szólt a fordításhoz: „azaz hogy: fegyver és méreg a kutyának ! mintha csak a forradalmi időből származnék e mondás, és a ráczokra vagy németekre czélozna!“ Akadémiai magas állását B. ösztönszerüleg azzal töltötte be első évben, hogy nem tanult; pedig föltette magában, hogy most fog igazán tanulni Tehát nem akarva is az egyszeri sárospataki diák szerepébe esett, ki nagy vakációját azon boszús szándékkal kezdette meg, hogy most már két hónapon át egyet sem gondol. B. gyakran izgatottságban s fejfájásban szenvedett,; talán ez okozta, hogy az óralátogatáson kívül két éven át alig végzett tartós komoly munkát. Az a műkedvelői olvasgatás nem adott alapos ismeretet. Egyszer párviadala is volt; ez fokozta önérzetét. De hiúvá az a nem várt hír tette, hogy ő „kedves fiatal ember.“ Nagy emberek születését többnyire homály borítja; úgy a nagy hírek keletkezését is, és a hír talán épen azért lesz nagygyá, mivel eredete ismeretlen. A hiút is olykor-olykor komoly gondolatok foglalják el. B. nem egyszer elmélkedett jövőjéről s nem egyszer látta be azt, hogy csak komoly tanulás vezethet kívánt álláshoz és megelégedéshez. Ez elmélkedése eredményt is szült, mert megtörtént, hogy B. két-két teljes óráig tanult naponként. Ne kérdezzük, hány napig tartott a szorgalom; ugyanannyi napig, ahány órai volt a napi tanulása. Mindegyik tanulmány után fáradtan csapta el a könyvet magától; s a két napi munkacyklus után két napi pihenőre intette megelégedése s betegséggel ámító hypochondriája. No de kár is volt meggyengült idegzetét komoly gondoskodással és tanulmánynyal sorvasztania. Hatalmas protektorai akadtak; B jó hivatalba jutott, elütvén attól olyanokat, kik nem voltak ugyan „kedvesek és jó vérből valók, - de akik munka miatt 26—30 éves korukban sem nyertek piros arczszint. Most látta B. azt, hogy neki „kár volt annyit tanulnia“ s hogy .fődolog a szerencse.“ Hivatala miatt köztiszteletben (?) áll B. és sokan okos embernek tartják őt. Állását ő és protektorai jól fogják fel: a hivatal az ő eszköze, nem pedig ő a hivatalé. Különös, hogy B. meyelégedve nincs; majd a társadalmi renddel elégedetlen, majd a szabadelvüséggel s reactióval, majd — ami fő — magával és életével. Ismertem egy munkást is, aki egy heti szolgálatáért 3 forintnyi díjt kapott. Elég kevés díj; ámde szolgálati teendője sem volt túlfeszítő; ama díjért naponként csak négy órát dolgozott. Maradt neki mindennap elég ereje s kedve egyéb munkára és elég idéje pihenésre is, Felhasználta hát szabad idejét önálló keresetre és ezzel hetenként 3 frtot szerzett, ugyanannyit mint a szolgálati munkával. E két eset elég tanulságot vet az iskola felé is. Fogjuk fel csak a következőket: 1. Ne keressük a túlterhelés okait csak a tanulókban, szülőkben, társadalomban, hanem a tanszervezetben is. 2. A tanitas s tanulás nem szüli kétségtelenül azt az eredményt, melyre törekszik, s melyre törekednie kell. \ 3. A tanitás s tanulás nem absolut kritériuma és biztositéka az egyéni boldogságnak; sőt ellenkezőleg érzékeny óvatosság hiányában a boldogság temetője. I*
