Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1877
4 ségszerü teendők, hogy az ember személyes méltósága minden körülmények közt, mindenki által elismertessék s tiszteletben tartassák, melyben sarkallik az általános igassdg* törvénye: legyünk igas- ságosak magunk, de minden más személyek iránt is, csak úgy mint magunk iránt; kerüljünk mindent, mi ezen személyes méltóságot vagy is erkölcsi voltunkat sértené s kövessünk el mindent, a mi azt megőrizni és gyarapítani képes. Az ember nemcsak physikai, de kiválólag etkikai lény, ilyen legyen tehát élete is. Ám lássuk ezen erk. világnak és életnek lényegét. IV. Az erkölcsi világ lényege. Az erk. világ psychico-ethikai, nem pedig physico-meclianikai világ; nem az anyagi elemek, hanem az ember szellemi erejének fejleménye. De a psychikai élet körén belül is a valódi erk. világ nem az állatilag érzéki ösztönök és vágyak, nem is a különböző véralkat és temperamentum, vagy a hullámzó indulatok és szeszély, nem a gépies szokások s divatok, vagy épen valamely uralkodó szenvedély eredménye, mint a melyekben nincs semmiféle egységes és magasztosabb elv és törekvés. Az erk. világ egy nemesb ősvágynak indításából, egy magasabb czél felé, egy főeszme alatt fejlődik a lelkiisméret sugallata és bíráskodása mellett, s ez a jónak eszméje a feltétlen jónak valósítására irányzott folytonos vágy és törekvés, hogy az ember ne csak jót tegyen, de maga is s egész valója jó legyen. De mi hát már ez a jó? Fájdalom, nagyon is tág értelmű, sokfelé nyújtott és a visszaélésig koptatott szó! Közönségesen jónak mondatik, a mi vágyainkat s felmerülő szükségleteinket kielégíti. De hogy itt nem arról a jóról szólunk, mely csak az érzéki vágyak kielégítéséből származik, (kéj, gyönyör-élvezet); nem is arról, mely csak mint eszköz jó, bizonyos czélokra alkalmas, a mit hasznosnak, valamire jónak nevezünk s a minek csak feltételes- relativ-becse van: de értjük a jó alatt itt a magában jót, mint önálló czélt, mint erkölcsi fejlődésünk vezéreszméjét és végczélját, mely is egész valónknak erkölcsi átalakulása, nemesbülése, lelkünk egyik légbennsőbb, legnemesb, legmagasztosb ősvagyának kielégítése. * Megkülönböztetésül az igazságtól (veritas), célszerűnek tartom a justitiát igy Írni: „igazság“, mintegy jogosság.
