Kraus, Naftali (szerk.): Sámson fohásza. Engesztelőnap imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 4. (Budapest, 1998)
Muszáf ima - Muszáf Ámidá ismétlése
268 non engedélyt kért, hadd szentelje meg Isten nevét. Elmondta az általa írt Unötáne tokef imát - és jobblétre szenderült. Három nappal később a halott reb Ámnon megjelent reb Klonimusz ben Mesulám álmában; megtanította őt az Unötáne tokef szövegére, és megkérte, küldje szét a szöveget a zsidó közösségekben és kérje őket, illesszék be imarendjükbe. Ez meg is történt, és rabbi Ámnon imája szerves részévé vált a Ros Hásáná-i és Jóm Kipur-i imarendnek. A történet alapja az Or Zárná, a bécsi Rabbi Jichák műve a 13. századból. Elijáhu Műnk rabbi Olám Hátfilot című művében olyan véleményt is közöl, miszerint az említett Klonimusz ben Mesulám, aki szintén Mainzben élt a 11. században - maga volt az ima szerzője. A megtérés technikája Magában álló a zsidó felfogás a megtérés lehetőségeiről. Sosincs késő; Isten várja a vétkezőt, egész a halála napjáig és ha megtér - elfogadja azt. Az egyik Talmudi bölcs azt tanította, hogy térjen meg az ember egy nappal halála előtt. Amikor tanítványai rákérdeztek, hogy lehet ez; honnan tudhatja mikor hal meg? A válasz az volt, hogy éppen ezért térjen meg már ma. A Talmud elmond egy rendhagyó esetet, amelynek hőse egy nagyon bűnös ember, Elázár ben Dordájá. Amikor elhatározta, hogy megtér, először az eget és a földet kérte, imádkozzanak érte, majd a Napot és a Holdat, hegyeket és völgyeket, míg a végén rájött, hogy a megtérésben nem támaszkodhat senkire, csak magára. Ekkor a fejét térdei közé fektette, és nagy sírásban tört ki, és addig sírt, amíg meg nem halt. Egy égi hang hallatszott: ״Rabbi Elázár ben Dordájá részese a túlvilági életnek!” Amikor ezt rabbi Jehudá, a Fejedelem meghallotta, sírva fakadt és azt mondta: ״Van aki a túlvilági üdvösségért sok évig dolgozik és van aki azt megszerzi egy röpke óra alatt!” Majd hozzátette: Nem elég a megtérőknek, hogy befogadják őket, hanem még rabbinak is hívják őket!” (Auodá Záró 17a.).
