Kraus, Naftali (szerk.): Sámson fohásza. Engesztelőnap imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 4. (Budapest, 1998)

Minchá - Délutáni ima

27

החנמ ברעל םוי רופיכ

לעו ,םלכ הולא ,תוחילס

חלס ,ונל לחמ ,ונל רפכ .ונל

־: T,־־: 7 T ־ T V

לע אטח ונאטחש ךינפל שחכב ,בזכבו

: V T : T T V ־ח : - - : T T ׳

לעו אטח ונאטחש ךינפל תפכב .דחש לע אטח ונאטחש ךינפל ,ןוצלב לעו אטח ונאטחש ךינפל ןושלב .ערה

: ־ • ** : V T : T T V ד\ * : T T I

לע אטח ונאטחש ךינפל אשמב ,ןתמבו לעו אטח ונאטחש ךינפל לכאמב .התשמבו לע אטח ונאטחש ךינפל ךשנב ,תיברמבו

Miért a többes szám?

Biztos észrevettük, hogy akár a ״kis” bűnvallomás (Ásámnu), akár a nagy, a dupla ábécére írott - többes számban van: ״Vétkeztünk... raboltunk, rágalmaztunk”, valamint ״a bűnt amit... követtünk el”. Miért mondjuk többes számban? Nem volna intimebb, egyenesebb és talán igazibb, ha mindenki egyes szám első személyben vallaná be vétkeit és nem ״felebarátja mellét verné”, ahogy a népszerű mondás tartja?

Azonban egyrészt a többes szám gyakorlata arra a kollektív felelősségérzetre mutat, ami a zsidó népet áthatja egész évben - és még inkább Jóm Kipurkor. Másrészt ez a részletes lista - amely kimeríti a vétkezés majdnem minden lehetőségét - nem vonatkozik minden részletében mindenkire. Ebből kell az egyénnek kiemelnie és hangsúlyoznia azokat a vétkeket, amikről tudja, hogy elkövette őket. Ez tehát egy nagy, kollektív vétekhalmaz, amelyben mindenki megtalálja a maga bűnét. Es - teszi hozzá egy chászid gondolkodó - mivel mindenki ugyanazt a szöveget mondja - senki sem szégyenül meg, ami feltétlenül megtörténne, ha mindenkinek a saját - maga vagy mások által ismert - vétkeit kellene elmondania.

* הולא תוחילס Bűnbocsánat Istene... Azon zsoltárvers alapján, amely Őt a ״Megbocsátás Istenéinek nevezi (Zsoltárok 130:4.). Csak neki van hatalma és lehetősége megbocsátani, és ezért ő a ״Bocsánat Ura”.

* שחכב בזכבו ...tagadással, hazugsággal... Olyan ember, aki letagadja a kölcsönt, amit kapott és hazudik a zálogot illetően.