Kraus, Naftali (szerk.): Sámson fohásza. Engesztelőnap imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 4. (Budapest, 1998)

Mááriv - Esti ima

MÁÁRIV / IMA JOM KIPUR ESTÉJÉRE 74 népe vétkeit, sokat enged el a vétkeseknek, néz el a hűtlenek­­nek, jótékonyan bánik minden testtel és lélekkel, nem fizet meg nekik rosszaságukhoz mérten. Isten, ki megtanított min­­két e tizenhármas ima rendjére, emlékezz ma tizenhárom is­­teni tulajdonságod jegyében kötött szövetségedre, ahogy egy­­kor tudtul adtad azt a szerénynek (Mózes), amint írva van: ״Felhőben szállt alá az Örökkévaló, odaállt melléje, és kimond­­ta az Örökkévaló nevét: Közösség, majd az előimádkozó: És átvonult előtte az Örökkévaló, és így szólt: Előimádkozó és közösség együtt, hangosan: Az Örökkévaló, az Örökkévaló irgalmas és kegyelmes Isten, hosszan tűrő, nagy a szeretete és igaza. Szerete­­tét fenntartja ezeríziglen, megbocsátja a bűnt, a hit­­szegést és a vétket, s attól megtisztít. Bocsásd meg bűneinket és vétkeinket, s fogadj minket örökbe!” (2Mózes 34:5-7. 9.) Előimádkozó és közösség: חלס ונל Bocsáss meg nekünk Atyánk, mert vétkeztünk, nézd el nekünk Urunk, hogy bűnöztünk, hisz Te, Urunk, jó, engedékeny és igen kegyelmes vagy mindazokhoz, akik hozzád fordulnak! (Zsoltárok 86:5.) רכז ךימחר Emlékezz meg, Örökkévaló, irgalmadról és ke­­gyelmedről, hisz azok öröktől fogva valók, de ne ródd fel nekünk régi vétkeinket,* hamarosan érjen el hozzánk irgalmad, mert igen elesettek vagyunk! Emlékezz meg rólunk, Örökkévaló, néped iránti szereteteddel, keress fel bennünket segítségeddel! Emlékezz a gyülekezetre, melyet egykor meg­­szereztél és örökös törzseddé váltottál, Cion hegyére, ahol lakoztál! Emlékezz, Örökkévaló, Jeruzsálem iránti szeretetedre, Cion szeretetéről sose feledkezz meg! Ródd fel Edom fiainak Jeruzsálem napját, mikor azt mondták: ״Romboljátok, rombol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom