Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 39. kötet (297-300/a. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 39. (Budapest, 1909)
Baumgarten Izidor: Az új irányok a büntetőjogban [297., 1909]
j ük a vajúdás lassúságának és annak a feltűnő jelenségnek, hogy az új irányok sem el nem tűnnek a láthatárról, sem a delelőt meg nem közelítik. Ennek a sajátszerű tüneménynek kulcsát abban találom, hogy azok a nagy eszmeáramlatok, melyeknek kifejezői a büntetőjog terén az új iskolák, részben vesztettek az utóbbi időben erejükből és táborukból, részben pedig meg tudták állani helyüket a közvéleményben. Az egyik a materialistikus, a másik a socialistikus világfelfogás. Közös kiindulópontja az összes modern büntetőjogi iskoláknak — a criminalanthropológiai, ép úgy mint a socioló- giai és a criminalpolitikai iskolának — a természettudományi módszer alkalmazása a büntetőjog mívelésére. Valamint a tuberculosis vagy diphteritis bacillusainak felfedezése lehetővé teszi a tüdő- vagy torokvész gyógyítását és egyúttal a szervezet immunisálását a kóranyaggal szemben: úgy a büntetendő cselekmények okozóinak kinyomozása képesítsen bennünket arra, hogy egyfelől lefegyverezzük a társadalom ellenségeit, másfelől pedig megelőzzük azok támadásait. Minthogy pedig a módszer azonossága feltételezi a tárgy azonosságát: kétségtelen, hogy a modern büntetőjogi iskolák szemében a testi szervezet betegségei és az emberi akarat hibái egy és ugyanazon tőből fakadnak. Az emberi lét tüneményeinek egységes megoldása — az úgynevezett monismus — közös jellemvonása a 18. és 19. századnak. Míg azonban az előbbi spiritualistikus szempontból fejti meg a világegyetem rejtélyeit, és a természet tüneményeit is észszerű alapokra akarja visszavezetni: addig a természettudomány bámulatos haladása óta az emberi lélek nyilvánulásában is csak természeti erők hatását észlelik, s az erényt ép úgy mint a bűnt chemiai termelvénynek tekinti, akárcsak a czukrot vagy az epét. Különösen az agyvelő képezné azt a központi szervet, mely a leszármazás és alkalmazkodás törvényeinek uralma alatt kiváltja a cselekményeket, ép úgy mint a test mirigyei az élet fenntartására, megvédésére és a faj szaporítására szükséges nedveket. A központi én tehát, melyet szemben a testi én-nel a lélek nevével szoktunk megjelölni, ennek a felfogásnak nem egyéb mint az agyvelő functiója. Tényleg azonban az agyvelő, 44
