Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 39. kötet (297-300/a. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 39. (Budapest, 1909)
Messinger Simon: A csődönkívüli kényszeregyezség intézménye [299., 1909]
47 ezen kényszereladásoknak talán még egy más szempontból is nagy fontosságuk van, és erről panaszkodtak azok a gazdasági körök, a melyek Németországban sürgették a kényszeregyezségi intézmény behozatalát. Különben ott épen nem egyhangú a felfogás, mint Balog t. kartárs úr említette, mert emlékezetem szerint a hamburgi, brémai és müncheni kereskedelmi kamarák, a melyek a legtekintélyesebbek Németországban, ellenezték azt és épen jogi részről pártolják Németországban az intézményt. Mondom, a csődbeli értékesítési módnak egyik legnagyobb hátránya, hogy a csődtömegnek a rendes értéken alul való kiárusítása a versenyt erősen rontja, a mennyiben kényszerít más kereskedőket is azon a vidéken, a hol ez a kiárusítás történik, arra, hogy olcsóbban adják el az árut és egész kríziseket okozhat bizonyos czik- kekben és bizonyos vidékeken. Továbbá rendkívül hosszadalmas és rendkívül költséges a csődeljárás. Az a körülmény, hogy a hitelnek valóságos alapja, — főleg ha kereskedelmi csődről van szó — az üzlet folytatása voltaképen megszűnik, hogy megszűnik a közadós termelő tevékenysége, a mely, a mint egy német író mondja, alkalmas arra, hogy activvá tegye üzletének egyébként passiv voltát, nagy mértékben fokozza a csődeljárás hátrányait. A csődeljárásnak költséges voltán kívül egyik nagy hibája abban is van, hogy a felosztás kvóta szerinti egyenlő arányban történik, objectiv egyenlőséget állapít meg tehát a sub- jectiv egyenlőség helyett, vagyis — hogy kissé világosabban fejezzem ki magamat — nem a subjectiv hátrányokra van tekintettel, a melyeket az egyes hitelező szenved, hanem egyenlősíti azt a veszteséget, a melyet a fizetésképtelenség ténye okoz, tekintet nélkül arra, hogy az egyik hitelező jobban vagy kevésbbó tudja-e elszenvedni az illető veszteséget. Igaz, hogy csődtörvényeink ezen hiányon bizonyos mértékben segítenek, segítenek a követelések osztálybasorolásával, de azt hiszem, hogy az, a mit ez irányban megtettek, sokkal kevesebb, mint a mit a fennálló gazdasági különbségek tényleg megkövetelnek. Talán nem szükséges részletekbe bocsátkoznom, és csak a vonatkozó angol törvényekre vagyok bátor utalni, a melyek
