Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 36. kötet (277-283. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 36. (Budapest, 1908)

Fazekas Oszkár: Sürgős iparjogvédelmi reformok [278., 1907]

19 a biró az eljárás folyamatba tételét, határozata jogerőre emelkedhetik és bár anyagi kérdés játszik benne közre, még sem ítélet, hanem végzés a döntés alakja — ezért bármilyen semmisógi okból és bármilyen határozat ellen, a mely az ügyet befejezi, megszünteti vagy felfüggeszti, semmiségi pa­nasznak legyen helye. Az az aggály, hogy ily rendelkezés felvétele hosszabb előkészítést vagy megfontolást igényelne és ennek az — úgy­látszik — igen sürgős reformnak megvalósítását késleltet­hetné, fel nem merülhet, mert hiszen olyan dologgal állunk szemben, a melynek helyessége nem szorul arra, hogy még csak most bizonyíttassék; hiszen a törvényhozás már ismé­telten állást foglalt ily értelemben és az elméleten kívül a gyakorlat maga is tisztában van azzal, hogy a mai állapot tarthatatlan. * Ezzel kimerítve előadásomnak egyik tárgyát, szíves tü­relmüket még egy, ezzel nem közvetlen kapcsolatban álló, azonban olyan tárgyban kívánom igénybe venni, a mely mégis erősen actuális és megérdemli szintén a czimben em­lített azon jelzőt, hogy «sürgős». Sürgősnek és actuálisnak kell jeleznem e tárgyat azért, mert szintén egy olyan tör­vényhozási kezdeményezéssel hozható kapcsolatba, a mely már folyamatban van. a melynek irányában már előkészítő munkálatok folynak. Tudvalevő, hogy a kormány a közigaz­gatási bíróság reformját tervezi több irányban. Ezen kezde­ményezéssel szemben felújultak azon követelések, a melyeket már régibb idő óta ismerünk és a melyek oda tendálnak, hogy a közigazgatási bíróság műszaki erőkkel egészíttesék ki. Ezen kezdeményezés foglalkoztatja különösen a magyar mérnök- és épitészegyletet, hozzá tehetem: egész tárgyila­gosan, — legalább egyéni nézetem — hogy nem kari szem­pontból, hanem tényleg a magán- és közérdekeltségnek való­sággal létező óhajai alapján, a mely óhajtást a gyakorlat ta­pasztalatai érleltek meg. Azzal indokolják ezen követelést, hogy az ügyeknek azon csoportjai között, a melyek a köz- igazgatási bíróság hatáskörébe vannak legfelső fokon utalva, 2* 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom