Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
Kármán Elemér: A kir. ügyészség és az előzetes eljárás [257., 1906]
40 telen Ordinarius pert inqusitorius perrel folytatta, addig a magyar peres eljárásban a most előadottak szerint recipiált inqusitorius per és Verbőczynek a gyakorlat által megerősödött tanai között bizonyos kölcsönhatás létesül, melynek eredménye egy sajátságos vegyes perrend, melyet röviden tán legtalálóbban úgy jellemezhetünk, hogy külső formáiban accusa- toriusként jelentkezik, de lényegében az inquisitorius per elveit tette magáévá. Még a 17. század perirataiban gyakorta találkozik a kutató Verbőczynek avval a sűrűn hangoztatott kijelentésével, hogy vádló és bíró egy személy nem lehet: «nemo autem in una eademque causa actor et iudex simul esse permittitur». E kijelentést Verbőczy, a kinek rendszerében magától értetődően az officialis elv még semmiféle jelentőséggel nem birt, a II. Eész 22. czimében hozza fel és e czím fejtegetéseiből az tűnik ki, hogy azokra a visszaélésekre alkalmazza, a melyeket a király vagy a nádor által a káptalani bizonyságok felvételére kiküldött «homo regius» és «palatinalis» egynéme- lyike elkövetett úgy, hogy az illető ügyben a hiteles helynél való eljárás után a fél birósági képviseletét, mint «procurator» vagy «advocatus» elvállalta.1 Ez a kijelentés — mint a középkori és újkori jogban annyi számtalan — utóbb axiómává vált és eredeti jelentőségétől teljesen különböző peres viszonyra, jelesül az inquisitorius perben a biró és vádlott viszonyára alkalmaztatott. A bűnperben való actoratus eredetileg nálunk is a magistratust illette meg, a mely a királyi fiscus példájára képzelt: megyei közérdeket, megyei fiscust képviseli: «actoratum in causis criminalibus, in nonnullis comitatibus Vice Comites usurpare solent; Actionesque, nomine illorum, tanquam 1 Tripartitum. Pars. II. Tit. iШ. De poena illius, qui homo regius simul et procurator in una eademque causa compertus fuerit. §. 2. Et ratio est, quia homo regius aut -palatinalis, penes testimonium seu hominem cuius cunque loci credibilis, capituli scilicet aut conventus, tanquam iudex in persona sui superioris iudicis ad ex ecutionem missus stat et reputatur. Procurator autem pro actore aestimatur, nam agens et opponens est, sicque judex et actor esse deprehenditur. Nemo autem in una eademque causa actor et iudex simul esse permittitur ; ideo in liomagio suo merito convincetur. 310
