Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
18 nek tendentiájával igen jól össze lehet egyeztetni. Részemről a criminologiai kutatásokban csak a XIX. század általános szellemi törekvéseinek nyilvánulását látom, melyek szakítani igyekeznek a valót, az igazságot a kutató szem elől elfedő illusió- val. Ha Flaubert a naturalismus úttörője Tunisban éveken át archeológiái tanulmányokat folytat, hogy a Salammbo-t megírja, ha Zola éveket tölt el a társadalmi és gazdasági alzat kutatásával, melyre a Rougon-Macquart sorozatot felépítette, ha Taine könyörtelen kézzel rántja le Napoleon fejéről nagyságának glorioláját, ha Renan Jézust fosztja meg isteni jellegétől, vagy ha Spencer magának az istenségnek eszméjét az ember lelki szükségletéből vezeti le és bemutatja, hogy emberiség miként halad az örök mysterium képzetében az antropomorph isten dematerialisatiója felé, úgy mindez csak a legújabb kor leküzdhetetlen vágyát fejezi ki, melylyel a dolgokat a maguk valójában kívánja látni. A criminologia pedig nem egyéb, mint e vágynak érvényesülése azon a területen, melyen eddig a büntetőjog abstractioival korlátlanul uralkodott, kapcsolatban, a miként Tarde bizonyítja, az erkölcsnek társadalmi, sőt fisiologiai okokra visszavezethető krisisével. Ha a kritikusok serege: Proal, Lucchini, Yidal, Brusa stb., mely az igen t. előadó úr személyében előkelő segédcsapatot nyert, azt a vádat emeli a criminologia ellen, hogy a biológiai kutatások eredményei úgyszólván önmagukban estek össze, (bár a tudomány monistikus álláspontját tekintve az a kétségtelen tény, hogy a bűntettesek egy részénél több testi rendellenességgel találkozunk, mint a nem bűntetteseknél elég figyelemreméltó jelenség) hogy továbbá a sociologiai kutatás még csak a módszer keresésénél tart, hogy a bűntettesek fajainak tudományos ismérvek szerinti megkülönböztetése meddő maradt stb.; úgy e panaszok szintén csak reflexei a természettudományi általános irány reactiojának, mely a tudományt a saisi ifjúval hasonlítja össze, a ki az igazság lefátyolozása után elfelejtett mosolyogni vagy a mely Bru- netiére és Du-Bois Reymond személyében a modern tudomány csődjét hirdeti. Igénytelen felfogásom szerint a büntetőjog mint tömeggondnok bátran beérheti a criminologia csődvagyonának activáival, meg ha oly csekélységnek tartjuk is azokat, mint Jules Martin abbé, a ki szerint «Tous ce que le savant peut, 18
