Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
Gábor Béla: A dactyloscopia rendszere [253., 1906]
telnek, arczukra és homlokukra tüzes vassal kell ugyanazt a pecsétet sütni, — a miben természetszerűleg a talio nyoma is felismerhető — de bizonyitja ugyané körülményt egy 1766-iki udvari rendelet is, a mely általában eltiltja az arczon, homlokon való bélyegzést, mit azután csak II. József büntető törvénykönyve állított rövid uralomra vissza. A kriminalitás valamint maguk a büntetések is a XVIII. század végén és XIX. század elején rengeteg változáson mentek keresztül. A forgalom ama rendkívüli terjedelme, a mely a XIX. században az egész kulturvilágot annyi ezer szállal köti össze, másrészt a közbiztonsági állapotoknak javulása, a jobb, rendezettebb közigazgatás eltüntette a középkornak vándorló, csavargó és czigánybandáit, e helyett azonban, — minthogy a kriminalitás nyomról-nyomra követi a civilizációt a mint Prins mondja, új «kriminális műfajt» produkált, t. i. a nemzetközi betörőt és csalót, továbbá az egyes nemzeteken belül a szokásos, hivatásos, Üzletszerű bűntetteseket, a kik valósággal eklektikus módon járnak el a büntető törvény- könyv vagyoni érdekű fejezetei körül. A hivatásos gonosztevő némileg hasonlít a börze-spekulánshoz : rizikóval dolgozik; bizonyos optimizmussal a rizikóban találja meg gyönyörűségét s a mint tudjuk, a legtöbb esetben sikerül a büntető Justitia sújtó keze alól menekülnie, így Yvernés adatai szerint Francziaországban a szokásos bűntetteseknek általában csak egy negyed része kerül a rendőrség kezébe, de még ha kézre kerül is, azzal segít magán, hogy letagadja a nevét s hamis nevet vesz fel. A büntető jogászok már mintegy 30 esztendeje felismerték a visszaesők veszélyességét, és ha Bonneville de Marsangy joggal mondhatta, hogy visszaesés a büntető törvénykönyveknek próbaköve, úgy Liszt Ferencz a berlini professzor a nemzetközi börtönügyi kongresszuson, a mely 1890-ben Pétervárott tartatott, még több joggal mondhatta, hogy a mai büntető politika két kérdésben foglalható össze : leküzdeni a visszaesést és megmenteni az először bűnözőket. Bármely büntetési rendszert is tartsuk erre alkalmasnak, ez sikert csak úgy érhet el, ha egyénenként ismerjük azt az ellenséget, a melylyel szemben állunk. A visszaesőkkel — a kiiminalisták béte noir-jával — követendő bá125 5
