Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 31. kötet (244-249. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 31. (Budapest, 1905)
Dévai Ignácz: A tulajdonátruházás kellékei és a tervezet [245., 1905]
J ként, hogy fenforgásától vagy éppen objectiv megvalósulásától teszi függővé, vájjon az ügylettel előidézni szándékolt hatás beáll-e. A másik nézet e hatást függetleníti a causától és más úton egyenlíti ki azt a gazdasági érdeket, melyet a jogügyleti czél meg nem valósulása megsértett.1 14 III. A dologi szerződésnek eausája, melyet sokan a tulajdonátruházás előfeltételeként megkövetelnek, már az eddig előadottakban is két különböző értelemben van használva. De a jogéletben és jogtudományban még igen sok más jelentése is van a causának. így Warnkönig, Puchta, Booking és Gneist szerint egyenesen az animus dominii transferendi et accipiendi az a iusta causa, mely a római jog értelmében a tulajdonátruházáshoz szükséges; Savigny, Keller, Göschen, Van- gerow, Báhr és mások szerint a causa a tulajdonátruházási akarat fenforgásának felismerési eszköze; mások ismét más jelentést tulajdonítanak a causa kifejezésnek.1 2 Minthogy itt arról van szó, vájjon a tulajdonátruházáshoz a feleknek a tulajdonátruházásra nézve történt megegyezésén, a dologi szerződésen, kívül megkivántassék-e valamely causa, világos, hogy a causát Warnkönig, Puchta és társaik által használt értelemben, a melyben t. i. dologi szerződést jelent, e helyütt ki kell zárnunk. Egyáltalán a causának, mint tulajdonátruházási előfeltételnek, itt csak négy jelentése jöhet szóba. 1. A causa jelenti a közvetlen indokot,motívumot, mely a tulajdonátruházót az átruházásra illetve a tulajdonszerzőt a szerzésre bírja, — vagy az evvel az indokkal válhatlanul összefüggő czélt, melyet a felek a tulajdonváltozással elérni akarnak, szándékolnak. Ez a causa alanyi értelemben, az ú. n. subjectiv causa, mely azért neveztetik így, mivel csak a felek 1 L. Emer, Bechtserwerb durch Tradition, (Wien, 1867). 75. old. 2 L. e részben Exner, id. m. 323., 326—329., 331—337. old. és különösen Voigt, condictiones ob causam, 1. és köv. old. 54
