Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 30. kötet (237-243. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 30. (Budapest, 1904)
Kármán Elemér: A nyomozás és a vizsgálat a gyakorlatban [238., 1904]
25 Mindez azonban hagyján, mélyen tisztelt teljes ülés! Legnagyobb baj az, hogy a törvény figyelmeztette vizs- gálóbiráinkat, hogy a vizsgálóbíróra nézve lehet valami mellékes körülmény és felesleges részlet. Jól tudom, hogy ezzel végét akarta vetni az egykori hallatlan hosszúra nyúlt vizsgálatoknak, ámde viszont általános tapasztalat, hogy ha valakinek a munkássága elé korlátokat vonunk: annak főigyekezete az lesz, hogy e határokat túl ne lépje. így vizsgálóbiráink is óvatosak abban, nehogy a mellékes körülmények terére kerüljenek. Már pedig szerény nézetem szerint az, hogy valamely vizsgálatban mi mellékes, mi felesleges részlet és mi nem, azt előre soha sem lehet tudni. A népszerűség stylusába keveredvén, ha itt olyan criminalis-történetkéket elevenítenék fel, a hol egy hegyes lábnyom vagy egy hajszál avagy a betörés alkalmával leszakadt gomb adja a vizsgálóbíró kezébe a fonalat a rejtély megoldásához. Hiszen, a ki valaha kedvvel merült el a bűnügyek vizsgálatába, mindenkinek van erre érdekes remi- niscentiája és a már említett Hans Gross jeles műveiben is sok példát lehet ilyenekre találni. Emlékszem, hogy Styriá- ból egyszer egy fegyencz szökött abba a rengeteg erdőkbe, a melyek a stájer-magyar határszélet borítják s ott vérbe fagyva találták a csendőrök. Nem lehetett tudni: bűntettet követtek-e el rajta, avagy ő a delinquens. Hat hónapig ült ez az ember vizsgálati fogságban, s a vizsgálóbíró már nem tudta mit tegyen vele. Végre a nála talált mindenféle limlom között összetépett papírdarabokat egybeállítván, kiderült, hogy azok hozzá intézett szerelmes levelek, és hogy a fogoly a magyar bíróságnak álnevet mondott be. Valódi neve felfedeztetésére azonban úgy megrémült, hogy bevallotta, miként még hét évi fegyháza van hátra a gráczi országos törvényszéknél. Már most, tisztelt Teljes ülés, -— ki mondaná, hogy a terhelt eltépett szerelmes leveleinek egybeállítgatása a vizsgálóbíróra nézve nem mellékes és felesleges mulatság? A vizsgálóbíró tehát helytelen úton jár, ha már eleve azt mérlegeli, hogy mi fontos, mi felesleges. A jó vizsgálóbírónak egy jelszava van, s ez az, hogy «tévedhetek, de sebaj!» Ellenben mi sem veszélyesebb, mint az 6i
