Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 30. kötet (237-243. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 30. (Budapest, 1904)

Rózsa Vilmos: A német biztosítási törvénytervezet tekintettel hazai joggyakorlatunkra [239., 1904]

110 468. §-ra nézve e tekintetben is a Curiának állandó gyakor­latára hivatkozom : a Curia kimondotta, hogy ezen rendelke­zés nem egészében absolut, tehát a biztosító és a biztosított ezen rendelkezést közös akarattal megváltoztathatja, és meg is változtatja. Hiszen látjuk és nem is képezheti vita tárgyát, hogy az életbiztositásoknál az ügylet érvényes létrejötte tekin­tetében nem mindig 48 óra, hanem esetleg 60 nap is dönt. Ki lehet kötni, hogy az ajánlat 60 nap alatt elfogadandó vagy visszautasítandó. A 468. §. tehát először nem mindenben ab­solut rendelkezést tartalmaz, másodszor kiterjed úgy az élet-, mint a kárbiztosításra. Felemlítette még Róth tagtárs úr a visszatérő díjak kérdé­sét. Hát hiszen ez a régi panasz. Kifejtettem már más helyütt álláspontomat, a mely szerint a kárbiztosításnál én a vissza­térő díjak perelhetőségét czélszerűnek, hasznosnak, a bizto­sítási ügy érdekében lévőnek találom, a mely úgy a biztosí­tónak, mint a biztosítottnak érdekében áll, azonban én a tör­vény alapján állok, a mely pedig világosan kimondja, hogy a szerződés hatályát veszti, tehát a szerződés ipsa lege meg­szűnik, azon esetekben, a melyeket a törvény felsorol, azok között pedig az az eset is foglaltatik, midőn a visszatérő idő­szakokban fizetendő díj nem fizettetik. Ha pedig a törvény értelmében a szerződés hatályát veszti, akkor a társulat érvé­nyét vesztett szerződés alapján jogokat nem érvényesíthet. Abban teljesen igaza van Róth Pál ügyvéd úrnak, hogy igenis a kereskedelmi törvény életbelépte után körülbelül négy vagy öt évig a visszatérő díjak meg lettek Ítélve, azonban a Curia meggyőződött arról, hogy a törvény helytelenül értelmeztetett és azt később helyesen értelmezte, és ezen értelmezést a Curiá­nak teljes-ülése sanctionálta is. Végre még egy pár szót Rosenberg Gyula tagtárs úr fel­szólalására. О azt állítja, hogy a Curia szerint az ügynök a társulat meghatalmazottja. Ezt a Curia kimondotta, erről vitat­kozni sem lehet. Én ezt a kérdést annyira érdekesnek, fon­tosnak és kontroverznek tartom, hogy ellenkezőleg épen ilyen kérdésről kellene vitatkozni, és azt minden oldalról megvilá­gítva, tisztába hozni azt, hogy a Curia álláspontja helyes-e. Nagyon is érdekes és fontos a kérdés, és érdemes a megbeszé­lsz

Next

/
Oldalképek
Tartalom