Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 29. kötet (231-236. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 29. (Budapest, 1904)
Grecsák Károly: A kereskedelmi üzletek átruházása [231., 1904]
1)4 teke», a melyekből a nevezett társaság alakult; az ugyancsak drezdai «Seidel és Naumann-féle varrógépgyár és vasöntöde részvénytársaság»-ba 300,000 márka összegben vitetett be a «Seidel és Naumann czég értéke». Hogy tehát az üzlet, mint olyan nem képviselne sok esetben nagy értéket s következéskép annak mobilizálhatása nagy érdeket, azt ily körülmények közt állíthatni nem lehet. Hogy pedig az itt szóban forgó értékeket mennyire reálisaknak tekinti a külföldi jog, annak bizonyságául szolgál, hogy úgy az angol, mint az oly rendkívül szigorú német részvénytársasági mérlegjog és ennek alapján az irodalom, a judikatura s a tényleges gyakorlat megengedi, hogy a részvénytársaságok mérlegbeli aktívum gyanánt tüntessék ki a «czéget», az «üzletet» s a «vevőkört», ha azt visszterhes ügylettel szerezték. Az angol jogra nézve kifejezésre jut ez azon mérlegjogi paroemiában: «goodwill is property», a mit rossz magyarsággal, de legplasztikusabban úgy fordíthatunk, hogy «kuncsaft (vevőkör) aktívum»; a német jogirodalom pedig épen az ily értékek számára egy külön mérlegjogi kategóriát teremtett oly -elnevezéssel, hogy: «rein wirtschaftliche Güter». Utalok mindezekre nézve Simon híres könyvére a részvénytársaságok mérlegeiről. Ha tehát megakadályozzuk az üzletek mobilizálhatását, akkor tényleges és nagyjelentőségű értékeket rombolunk szét. Mert hiába mondják a javaslat barátai, hogy kellő gondosság mellett elkerülhető a koczkázat. A kinek valaha alkalma nyílt, hogy nagyobb szabású, szolid kereskedők és pénzintézetek nézeteivel megismerkedjék, az jól tudja, hogy e köröknek szilárd elvük az, hogy nem csinálnak oly üzletet, a melyen perek lehetősége lóg s hogyha bármily nagy koczkázatot legyenek is hajlandók elvállalni, ezt mindig azon feltételhez fűzik, hogy e koczkázatnak limitáltnak kell lennie. 64