Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 29. kötet (231-236. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 29. (Budapest, 1904)

Grecsák Károly: A kereskedelmi üzletek átruházása [231., 1904]

fedezetet is nyerjen vagyis, hogy - mint azt Grecsák ő mél­tósága kiemelte — helyzete az üzletátruházás által előnyösebbé váljék, mint a milyen volt, arra nem lehet igénye, mert arra nem számíthatott s mert ez épen az a fajta nonputarem volna, a melyet a törvénynek nem hogy előmozdítania nem szabad, de egyenesen meg kell akadályoznia. Egyébként azt, hogy a megtámadás elvben a leghelyesebb szabályozás, úgy gondolom a javaslat barátai is elismerik. A mit e szabályozási mód ellen felhoznak, az bizonyos gyakorlati, hogy úgy mondjam, keresztül- viteli szempontokon alapul. Ezek a szempontok abban az ag­gályban összpontosulnak, hogy úgy az üzleti vagyon megálla­pítása körül, mint magának a megtámadásnak kérdéseiben hosszadalmas perek keletkezhetnek s hogy közben a vagyon esetleg el is kallódhatik. Erre az a válaszom, hogy hiszen igaz, mikép a megtámadásból perek, sőt hosszadalmasabb perek is keletkezhetnek, de hát elképzelhető-e oly szabályozás, a mely a pereket vagy akár a hosszadalmas pereket kizárja? Nem forog-e fenn ez a lehetőség ugyanúgy a javaslat szabályozása esetén is? Nem gondolkoztam róla, hogy mik a javaslati sza­bályozás kijátszásának módjai, de azt hiszem nincs az a gya­korlati ember, a ki rögtönözve meg ne tudna konstruálni egy­néhányat. Gondoljunk csak arra az esetre, hogy az üzlet meg­szerzője — a ki azokban az esetekben, a melyek ellen itt vé­dekezés kerestetik, mint azt Baumgarten t. barátom is hang­súlyozta, maga sem szokott valami milliomos lenni — hogy mondom, ez a vevő az ügyletet nem köti közvetlenül önmaga, hanem közbeékel egy még magánál is inzolvensebb Strohmann-t, ő maga pedig ez utóbbitól csak akkor szerzi meg a maga nevére az üzletet, mikor a per a Strohmann ellen már folyamatban van. Az indokolás ugyan azzal vigasztal, hogy hasonló esetben a jogutódok egész sora felelni fog, de azért nyilvánvaló, hogy hosszadalmas perekre a javaslati szabályozás is alkalmat nyújt szépen. A mi pedig a vagyon esetleges elkallódását illeti, úgy hiszem nem szorul bő fejtegetésre, hogy ez a javaslati szabá­lyozás mellett ép úgy lehető. Egyebekben a perek hosszadal­masságán segíteni fog az új perrendtartás s addig is van mód a segítségre olyképen, hogy e megtámadási perek a sommás útra tereltetnek. A vagyon elkallódása ellen pedig szintén kép­58 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom