Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 28. kötet (224-230. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 28. (Budapest, 1903)
Kármán Elemér: A magánindítványi bűncselekményekről a büntetőtörvény módosítása szempontjából [230., 1903]
30 kiről állíttatott, a büntető eljárás megindításának okát képezné vagy azt közmegvetésnek tenné ki, vagy a mint a német törvény szövege még jellegzetesebben fejezi ki: «eine Thatsache, welche denselben verächtlich zu machen oder in öffentlichen Meinung herabzuwürdigen geeignet ist{ 186. §)» «oder dessen Kredit zu gefährden geeignet ist (187. §)». S valóban, van-e veszélyeztetőbb cselekmény, mint a notórius falusi becsületsértők, házsártosok folytonos garázdálkodásai, s a néhány vidéki hírlap kanász-stílusban tartott czikkei, melyek a közbiztonságot, a közvélemény tisztaságát s a szabad sajtó, a 48-as eszmék dédelgetett kincse, magasztos eszméjét veszélyeztetik? Vagy nem-e közveszélyes a fecsegő bába és orvos, mely családokat szégyenbe borít? Mindenesetre nagyobb szégyenbe, mint a mit az ő bírósági elitéltetése a családra hárít ?! Nem érvelünk a mellett, mintha a kisebb jellegű kihágások tán magánindítványiakká lennének teendők, de világosan szólnak a mellett, hogy az az elv, hogy csekélyebb de- lictumok ilyenekké declarálandók lennének, nincs elfogadva büntető rendszerünkben. További érve az idevágó irodalomnak az, hogy az erkölcsi javak elleni delictumok sokkal tömegesebben követtetnek el, semhogy az állam vállalkozhatnék a hivatalból való üldözésre. Ez igen opportunus egy elv s emlékeztet arra a büntető járás- biróra, kinek legfőbb művészete a legkörmönfontabb módon reggel 9 órakor minél több magánvádas pert rövid végzésekkel megszüntetni, hogy 10 órakor már 10—15 bűnügy «letárgya- lása» után békén gyújthasson pipájára. De ez elv fejtetőre állítása a büntető bíráskodás egész czéljának. Hová jutnánk, ha az állam vonakodnék üldözni valamely bűncselekményt azért, mert tömegesen követtetnek el; hisz ép ellenkezőleg: az állam s a jogrend feladata a gyakran előforduló delictumok kiirtása; ahhoz kell a népet szoktatni, hogy szokjék le a szertelen káromkodásról és piszkolódásról. A csendőr előtt bátran lehet becsmérelni, ócsárolni, szidni egymást, neki nincs joga közbelépni, s úgy jár, mint Moliere «Botcsinálta doktor»-jában Robert, mikor a feleségét püfölő Sganarellet rendre akarja inteni, de maga az elvert asszony avval szólja le: «És ha én akarom, hogy verjen?!» 256
