Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 28. kötet (224-230. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 28. (Budapest, 1903)

Jászi Viktor: Válasz a pragmatica sanctio és a házi törvények tárgyában [226., 1903]

58 nekünk valami rosszul esik, még nem érv arra, hogy az csak­ugyan nincsen is meg. De felhozom azt, hogy ez a 10. §-ban nincsen benne és nem is követeltetik; a diplomákban nem is biztosíttatik. És így vagy nem tettek eleget 1723 óta az 1723-iki törvény ily fundamentális rendelkezésének soha a trónralépő successorok, nem kívánta meg soha az országgyűlés és így a törvénytelenségek egész sorozata volt idáig a successiók soro­zata vagy az a kötelezés nincs is benne az 1723 : 2. t.-czikkben. Én ez utóbbit hiszem. Ferdinándy úr továbbá úgy adja elő, mintha én azt mond­tam volna, hogy az 1723-iki örökösödési törvények az ausztriai trónöröklési szabályokat egyáltalában át nem vennék, hanem csak utalásokkal teszik magukévá.1 Ilyet én soha sem mon­dottam ; hiszen mindenki elolvashatja a három főág sorrendi megállapítását a törvényben ; én csak azt mondtam, hogy azon kívül, a mit a törvény maga megállapít, a mely szintén azonos az osztrák szabály tartalmával, még a primogeniture ordo tekintetében az osztrákra utal, azt veszi át úgy a mint az akkor megállapítva volt. Úgy hogy a kérdés teljes élességében föl­állítva az : mindent elmond a magyar törvény a maga öröklési szabályozásában, avagy szabályoz úgy is, hogy utal az osztrák rendre s azt úgy veszi át? Szilágyi egész határozottan az első állásponton volt s ezt igyekeztem én csekély erőmmel czáfolni; és egyik érvem az volt, hogy oly öröklési szabály, a melyet mindannyian annak tartunk, a férfiak elsőbbsége ugyanazon főágban nincs is a magyar szabályozásban benne, már pedig ha ők akkor nem utalással, hanem teljes szöveggel akartak volna szabályozni, belevették volna a 2. t.-czikkbe, a hol a rendek szabályozni akartak. Az 1. t.-czikkben van ilyesvalami, bár kimutattam, hogy nem az egész kérdés, említve, de erre azt mondtam, itt az 1. t.-czikkben a rendek szándéka nem volt a szabályozás. Most Ferdinándy nekem mégis azt imputálja, mintha szerintem az 1. t.-czikket nem lehetne a 2-ik magya­rázatára felhasználni.1 2 Azt hiszem mindenki megérti, hogy különbség van a törvényhozó szándékának kutatása és a tör­1 Id. m. 15. 1. 2 18. 1. 121

Next

/
Oldalképek
Tartalom